Aktuális

Időjárás

Fordulat a déli órák után, de addig van, ahol 18 fok is lehet

Erős délnyugati szélre kell még ma is készülni. A déli órákban északnyugat felől hidegfront éri el országunkat. Kezdetben eső hullik, majd a hideg levegő érkezésével helyenként havas esőbe, hóesésbe válthat.

Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de délkeleten, keleten estig változóan felhős lesz az ég.

Délelőtt északnyugaton, délután a Dunántúlon és északon egyre többfelé várható eső, zápor, este az Alpokalján és a Bakonyban havas eső, havazás is előfordulhat. A Tiszántúlon csapadék nem valószínű.

A déli szél reggelig sokfelé erős, nagy területen viharos lesz, majd késő délelőttől a szél északnyugatira fordul, és mérséklődik, de keleten erős marad a déli szél.

Figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írja, hogy délig a Dunántúl nyugati, északi részén időnként viharos (60-75 km/h) széllökések kísérhetik a délnyugati szelet, főként a reggeli órákig akár egy-egy 75-85 km/h-s széllökés sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között várható. Északnyugaton a reggeli órákban áll be a maximum. Késő estére 1 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, a Dunántúlon az alacsonyabb, a Tiszántúlon a magasabb értékekkel.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig

Többnyire borult lesz az ég, leginkább szerdán számíthatunk némi napsütésre. Országszerte több alkalommal várható eső, zápor, szombaton a Dunántúlon már havas eső, hó is hullhat. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 100 százalékán valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés