Aktuális

Időjárás

Keleten lesz napsütés, másutt ismét zivatarok

Az ország nyugati felén, valamint az Északi-középhegység nyugati területein többfelé lesznek kedvező feltételek zivatarok kialakulásához. A hőmérséklet tartósan kora nyárias.

Nyugat felől lassan ismét nedvesebb, labilisabb rétegződésű levegő helyeződik a Kárpát-medence fölé.

A Nyugat-Dunántúlon csak kevés napsütés lehet, másutt több órára kisüt a nap, de a középső országrészben a nap folyamán egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Reggel, délelőtt a Dunántúlon, később a középső területeken is több helyen várható zápor, zivatar, lokálisan felhőszakadás, jégeső is előfordul. Az északi szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.

Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írja, hogy zivatarhoz felhőszakadás (> 15-20 mm), jégeső és szélerősödés (> 50-60 km/h) társulhat. Egy-egy intenzívebb zivatar sem kizárt (> 25-30 mm), amelyet esetleg nagyobb méretű jég és kis eséllyel 70 km/h körüli széllökés kísérhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható. Késő estére 13, 18 fokra hűl le a levegő.

Távolabbi kilátások keddtől péntekig: az időszak nagy részén a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű, de kezdetben erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és nyugaton néhol, másutt több helyen alakul ki zápor, zivatar. 

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés