Aktuális

Időjárás

Még nem lesz zavartalan a napsütés, zápor és zivatar jöhet

Északkeleten lesz legtovább felhős az ég, és ott még délután is kialakulhat zápor, zivatar, míg másutt nyugodt, száraz idő valószínű. Egyre több helyen kisüt a nap.

Az éjszaka folyamán kialakult zivatarok fokozatosan keletebbre helyeződnek a reggeli órákban a középső országrészben, kora délelőttől az ország keleti harmadán valószínű előfordulásuk, ott egy-egy hevesebb (> 70 km/h feletti széllökés, > 2 cm jégátmérő) zivatarra is van esély.

Nyugaton és a középső területeken már délelőtt csökken a felhőzet, ott sok lesz a napsütés, de délután már keleten is egyre kevesebb lesz a felhő. Főként az ország északkeleti harmadán alakulhat ki zápor, zivatar.

A délnyugati szél megélénkül, a Dunántúl nyugati, északnyugati felén megerősödik, zivatarok környezetében pedig viharos széllökések is lehetnek.

A hőmérséklet délután 18 és 24 fok között alakul.

Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Este és éjszaka az ország legnagyobb részén kiderül az ég és keleten is megszűnik a csapadék. Hajnalra az Alföldön és az Északi-középhegység térségében ködfoltok képződhetnek. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A késő esti 13, 18 fokról hajnalra 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Távolabbi kilátások szombattól keddig

Az időszak nagy részében többnyire napos idő lesz, bár olykor csak fátyolfelhőkön át szűrt napsütés lesz a jellemző. Hétfőn lehet vastagabb a felhőzet, akkor valószínű a legkevesebb napsütés. Legfeljebb helyenként alakulhat ki kis mennyiségű eső, zápor, egy-egy zivatar.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook