2019.08.21., szerda , Sámuel,Hajna

Aktuális

2019. augusztus 14. szerda • 08:12

Zivatarok hozzák az enyhülést

A napok óta tartó kánikulát zivatarok, helyenként felhőszakadás váltja fel

Reggel, délelőtt még felhős idő valószínű és többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra.

A középső területek mellett keleten is több helyen valószínűek zivatarok, miközben északnyugaton, nyugaton egyre nagyobb területen eső váltja fel a zivatartevékenységet. A zivatarokat felhőszakadás (>20-30 mm), néhol viharos (60-80 km/h) szél és jégeső is kísérheti.

Napközben fokozatosan a keleti országrészre szorul vissza a csapadék, zivatarok délután már inkább csak a délkeleti megyékben, illetve még megközelítőleg a Tisza vonalában fordulhatnak elő. Ma az ismétlődő záporok, zivatarok nyomán egy délnyugat-északkeleti tengely mentén nagy területen eshet 20 mm-t meghaladó csapadék, sőt, az Északi-középhegység térségében ennél jóval nagyobb mennyiség hullhat.

 Az északnyugati, északi szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 20 és 25 fok között valószínű,

de keleten már délelőtt beáll a maximum. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

agrotrend.hu / OMSZ

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.