Előrejelzések

Időjárás

A héten megkezdődik a valódi tavasz

A következő napokban fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés, a legenyhébb napokra a hét közepén számíthatunk.

03.09. Hétfő
Napközben az ország nagyobb részén a gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap. Délutántól azonban a nyugati megyékben egyre nagyobb területére egyre több és vastagabb felhő érkezik, estétől pedig az ország keleti harmadában növekszik meg a fátyolfelhőzet. Délutántól a nyugati vidékeken helyenként már előfordulhat kisebb eső, záporeső. A délire forduló szél a Kisalföldön élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4 fok között valószínű, a magasabb értékek az Alföld tartósan felhős vidékein várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 9 és 14 fok között várható.

03.10. Kedd
Éjszaka többnyire erősen, napközben változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Hajnalban nyugaton helyenként eső előfordulhat, de napközben csapadék már nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

03.11. Szerda
Éjszaka erősen megnövekszik, délelőtt északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

03.12. Csütörtök
Gomolyfelhős, napos idő lesz, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

03.13. Péntek
Északnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan számíthatunk esőre, záporra. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

03.14. Szombat
Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Éjszaka több helyen, napközben főként keleten valószínű eső, záporeső. Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés