Előrejelzések

Időjárás

A héten visszatér az indián nyár

A nappali maximumok a hét közepétől már elérik, sőt meghaladják a 30 fokot is, éjjelente azonban már kissé visszaesik a hőmérséklet. A fátyolfelhős idő mellett országszerte előfordulhatnak záporok, zivatarok, melyeket erős széllökések kísérhetnek.

Fotó: OMSZ

Szeptember 5. (Hétfő)

Gomolyfelhős idő várható sok napsütéssel, délután nyugat felől fátyolfelhők is érkezhetnek. Csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a Dunántúlon jellemzően déli, délkeleti, keletebbre az általában északkeleti, keleti irányú légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Szeptember 6. (Kedd)

Gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel, és napközben csak kevés helyen alakulhatnak ki záporok, a nyugati határ közelében esetleg zivatarok. Az északkeleti tájak kivételével déli, délkeleti irányú szél lesz a jellemző, melyet néhol élénk lökések kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 17 fok között változik, de a hidegre érzékeny helyeken több fokkal hidegebb is lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között valószínű.

Szeptember 7. (Szerda)

Fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csupán helyenként alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a déli, délkeleti irányú légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között valószínű, de a hidegre érzékeny helyeken ettől pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 30 fok között várható.

Szeptember 8. (Csütörtök)

Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti irányú szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű.

Szeptember 9. (Péntek)

Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és több helyen várható eső, zápor, zivatar. A déli, délkeleti irányú szél átmenetileg északnyugatira fordulhat és erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 31 fok között valószínű.

Szeptember 10. (Szombat)

Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és több helyen várható eső, zápor, zivatar. A délies irányú szél ismét északnyugati irányba fordulhat és több helyen kísérhetik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 31 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook