Előrejelzések

Időjárás

A jövő hét közepéig marad a hideg

A következő héten is nagyrészt felhős, hideg időben lesz részünk. A nappali maximum hőmérsékletek a kemény hétvégi mínuszok után egy kissé emelkednek, -6 és 11 fok között alakulnak. Az éjszakai minimum hőmérsékletek még -15 és 0 fok körül alakulnak, szerdától azonban jelentős felmelegedésre számíthatunk.

Fotó: OMSZ

Január 18. (Hétfő)

Kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet. A déli óráktól ott havazás, hószállingózás is lehet. Az északnyugati, nyugati szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -15 fok között várható, de északkeleten néhol esetleg hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -6 fok között alakul.

Január 19. (Kedd)

Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd a délutáni óráktól északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, északon néhol havazás, havas eső kialakulhat. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között valószínű, de északkeleten néhol esetleg hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között várható.

Január 20. (Szerda)

Eleinte többnyire felhős idő valószínű, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Főként keleten, északkeleten várható havazás, helyenként havas eső, ónos eső is lehet. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható, de északkeleten hidegebb is lehet.

Január 21. (Csütörtök)

Változóan felhős idő valószínű, néhol kisebb eső előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható.

Január 22. (Péntek)

Erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél többfelé erősödik, északnyugaton viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható.

Január 23. (Szombat)

Többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, havas eső. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook