Előrejelzések

Időjárás

A jövő héten már megérkeznek a fagyok

A nappali maximum hőmérsékletek 4-11 fok körül alakulnak, a hajnali párás, ködös idő sok helyütt állandósul. Éjjelenként már fagyni fog. A megvastagodó felhőzetből kisebb eső, zápor, hózápor előfordulhat.

Fotó: OMSZ

November 21. (Hétfő)

A köd, illetve a rétegfelhőzet zsugorodását követően az ország nagyobb részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Egy-egy jelentéktelen zápor előfordulhat, de számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, majd délnyugati szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

November 22. (Kedd)

Éjjel helyenként pára, köd képződhet. Egy mediterrán ciklon hatására napközben nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye, de a ciklon pályája még bizonytalansággal terhelt. A délkeleti, keleti, majd a Nyugat-Dunántúlon az északi szél megélénkül, sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

November 23. (Szerda)

Jobbára erősen felhős lesz az ég, majd a nap második felében felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor, majd a csapadék északkelet felé helyeződik. A nyugati határszélen, illetve a hegycsúcsokon havas eső előfordulhat. Az északnyugati, később a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható.

November 24. (Csütörtök)

Közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Éjjel még kisebb eső lehet keleten, de napközben számottevő csapadék nem várható. Helyenként megélénkül a délnyugati, majd az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.

November 25. (Péntek)

Gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.

November 26. (Szombat)

Közepesen vagy erősen felhős idő a legvalószínűbb. Nyugat felől fokozatosan növekszik a csapadékhajlam. Az északias szél jobbára mérsékelt marad. A hajnali -2 és +4, kora délután 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés