Előrejelzések

Időjárás

Agrometeorológia: mérséklődik az aszály

Az elmúlt héten lehullott csapadék sokfelé jelentősen enyhítette az egyre súlyosabb aszályt, de sajnos nem esett elegendő mennyiség és nem jutott az egész ország területére.

Erre a hétre azonban jó előjeleket mutat az időjárás, további jelentős mennyiség valószínű az egész ország területén – olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) oldalán.


5 napos csapadékösszeg 2019. április 7-ig (mm) – ábra: OMSZ

A múlt hét második feléig még folytatódott a szárazság, addig sehol sem hullott csapadék az országban. Pénteken aztán egy légörvény érte el délnyugat felől térségünket, melyből az ország nagyobb részén esett többnyire 5-15 mm csapadék (1. ábra). A csapadékból kimaradt azonban a Duna-Tisza közének jelentős területe, Nógrád megye, valamint a Tiszántúl nagyobb része: az ott hullott 0-5 mm szinte semmit nem ért.

A talajnak csak a fölső néhány centiméterét tudta megnedvesíteni (vagy épp csak a port verte el), mely azóta már el is párolgott.

A talaj felső 20 cm-es rétegének nedvességtartalma a Dunántúlon, valamint Heves és Borsod megyében jelentősen növekedett (2. ábra), de másfelé 30 % alatt van. Csongrád megyében a felső 50 cm nedvességtartalma is sokfelé a kritikus 40 %-os érték alá csökkent (3. ábra). A téli csapadékmennyiség nem volt elegendő a nagyobb mélységek őszi aszály utáni feltöltéséhez, így 50 cm alatt is számottevő hiány mutatkozik (4. ábra). Az aszály jelei a keleti országrészben sokfelé, a Dunántúlon foltokban mutatkoznak, keleten a rossz víztartó képességű talajokon a legsúlyosabb a helyzet.

A hét elején a fagyzugos helyeken még előfordultak gyenge hajnali fagyok, majd a hét közepére ezek is megszűntek.

A maximumok jellemzően 20 fok körül alakultak, csak az esős pénteken és szombaton volt ennél hűvösebb napközben.


Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. április 7-én (%) – ábra: OMSZ

Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jellemzően 10-12 fok körül van az országban, és a mélyebb rétegek sem hidegebbek ettől. Ez pedig már megfelelő a kukorica vetéséhez. A hét közepétől várható újabb jelentős esők előtt jó, ha a magok és a tápanyagok is a talajba kerülnek.

Az őszi vetéseknek már úgy kellett a csapadék, mint egy falat kenyér, mely az utolsó pillanatban érkezett. Ahol legalább 10 mm esett, ott a folytatásban a növények gyors fejlődése várható. Jelenleg sokféle gyümölcsfa virágzik, erre kedvező a meleg időjárás. A fehér akác már az ország északi részein is a rügyfakadás állapotában van.


Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. április 7-én (%) – ábra: OMSZ

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Kaposvár és Nyíregyháza körüli terültre vonatkozó agrogramokon (5., 6. ábra). A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja.


A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. április 7-én (mm) – ábra: OMSZ

A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

A bemutatott két terület időjárási viszonyai között, főleg a csapadékban és így a talajnedvességben van nagy különbség. Kaposváron mintegy 50 mm-rel van elmaradva az ideális értéktől a csapadékösszeg, míg Nyíregyházán ez a különbség már a 100 mm-t is elérte. Ez utóbbi területen az őszi vetések gyökérzete által átfogott talajréteg nedvességtartalma immár a harmadik hullámban csökken 40% alá, mely már kritikus szintnek tekinthető. Márpedig ilyen viszonyok között csak szenved a növény. A hőmérséklettel nincs probléma, a hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár.


őszi vetésekre szóló agrogram Kaposvár térségére 2019. április 7-ig – ábra: OMSZ

A március végi állapotot tükröző, legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeinken az látszik, hogy a zöldtömeg mennyisége a Dunántúlon magasabb a keleti tájakhoz képest. Az évszaknak megfelelően természetesen még elég alacsony ez az érték, de a változást bemutató térkép szerint az ország nagy részén növekszik. Főként a középső országrészben, a Kiskunság területén tűnik gyengébbnek ez a növekedés. Az anomália térkép szerint a Tiszántúl déli részén van elmaradva a zöldtömeg az ilyenkor szokásos mennyiséghez képest, ugyanakkor északnyugaton átlag fölöttiek az értékek.


őszi vetésekre szóló agrogram Nyíregyháza térségére 2019. április 7-ig – ábra: OMSZ

Az előttünk álló héten többször és sokfelé csapadékos időben lesz részünk. Szerdáig főleg délen és a Dunántúlon várható elszórtan eső, zápor, zivatar, majd a hét második felében országszerte kiadós csapadékra van kilátás. A heti csapadékösszeg általában 15 és 30 mm között valószínű (nagyobb része csütörtökön és pénteken, majd vasárnap érkezhet), de van esély ettől nagyobb mennyiségekre is. A csapadék időbeli eloszlását a három órás, összes mennyiségét a többnapos csapadékösszeg térképek mutatják a valószínűségekkel együtt.

Az ország döntő részén például a 60%-ot meghaladja a 10 mm-t péntek estig összesen meghaladó mennyiség valószínűsége.

A talaj vízkészletea héten valószínűleg jelentősen növekedni fog. Gyakran lesz élénk, többször erős az északi, északkeleti szél, mely miatt a növényvédő szeres permetezést jól meg kell tervezni, ebben nyújtanak segítséget szél előrejelzési térképeink. A nappali hőmérséklet szerdáig még marad 20 fok közelében, majd a hét második felére több fokot visszaesik.

Fagy a héten nem valószínű.

Az 5 cm-es talajhőmérséklet a hét második felében kissé 10 fok alá csökken. A héten a természetes vegetáció, a fű is gyors fejlődésnek indul, "kizöldül" az ország, ez a csapadékkal párosulva véget vet a szárazfű tüzes időszaknak.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés