Előrejelzések

Időjárás

Csapadékos héttel kezdődik a tavasz

Esőre, havasesőre is számíthatunk a héten.

03.02. Hétfő
Nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt egyre inkább csak a keleti megyékben várható eső, zápor. A déli, délkeleti tájakon néhol zivatar is kialakulhat. A felhőzet-csökkenés csak átmeneti jellegű lesz, mert késő délutántól délnyugat felől újra befelhősödik az ég. A délnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd estére már mindenütt veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között valószínű, de északkeleten néhol 8, 10 fok is lehet.

03.03. Kedd
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és országszerte várható eső, zápor. A Dunántúlon a szél északira, északnyugatira fordul, másutt déli, délnyugati marad, és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között várható, de északkeleten kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alpokalján 9, délkeleten ugyanakkor 17, 18 fok körül alakul.

03.04. Szerda
Túlnyomóan borult időre számíthatunk. A Dunántúl nyugati részén helyenként, keleti részén szórványosan, a Dunától keletre megszakításokkal várható eső, zápor. Az északi szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

03.05. Csütörtök
A Dunántúlon vékonyodik, szakadozik felhőzet, keletebbre többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég. A Dunántúl nyugati részén néhol, keleti részén elszórtan, a Dunától keletre ismétlődő jelleggel várható eső, zápor, a hegyekben havas eső, hó is lehet. Az északnyugati, északi szél nagy területen erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között várható.

03.06. Péntek
Keleten is vékonyodik, szakadozik a felhőzet, keleten kevés, nyugaton több napsütés várható. Keleten is egyre kisebb területen valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi szél többfelé élénk vagy erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés