Előrejelzések

Időjárás

Csapadékosabb, de kellemesen meleg őszi hét elé nézünk

A héten az ország számos pontján a nappali hőmérsékletek csúcsértéke még akár a 25 Celsius fokot is meghaladhatja, de az éjszakák már az őszt jellemzik, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet országos átlaga 6-13 fok között várható.

Szeptember 28. (hétfő)

Többnyire erősen felhős idő várható, de átmeneti felszakadozások, illetve tartósabban borult tájak is előfordulhatnak. Reggel még többfelé várható eső, zápor, de napközben inkább csak elszórt jelleggel alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A délkeleti, keleti, majd a délnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 24 fok között alakul.

Szeptember 29. (kedd)

Éjszaka és reggel felhősebb időben lesz részünk, majd napközben fokozatosan szakadozik a felhőzet, és a legtöbb helyen kisüt a nap. Elszórtan fordulhat elő zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Szeptember 30. (szerda)

Változó mennyiségű felhőzet várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Helyenként kialakulhat záporeső. Az északnyugati szél megélénkül, napközben helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Október 1. (csütörtök)

Változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Helyenként záporeső kialakulhat. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Október 2. (péntek)

Változó mennyiségű és vastagságú felhőzetre számíthatunk szórványosan esővel, záporesővel. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Október 3. (szombat)

Változó mennyiségű felhőzet várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Helyenként kialakulhat záporeső. A déli szelet élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

agrotrend.hu / OMSZ

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook