2022.01.21., péntek , Ágnes

Előrejelzések

2021. november 07. vasárnap • 10:57

Enyhe lesz a jövő hetünk

Többnyire felhős, helyenként csapadékos és hűvös időre kell számítanunk a jövő héten, ahol a hőmérséklet nem fog 15 fok fölé emelkedni.

fotó: OMSZ

November 8. Hétfő

A nap első felében jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd észak, északnyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A legmagasabb északi, északnyugati hegycsúcsokon esetleg válthat is a halmazállapot. Délutántól már egyre kevesebb helyen hullhat csapadék. Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. Délutánra 7 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

November 9. Kedd

Változóan felhős idő várható, az ország nagy részén többórás napsütéssel. A reggeli órákig a déli, délkeleti megyékben néhol még előfordulhat kisebb eső, zápor, másutt kicsi a csapadék esélye. Hajnalban ködfoltok lehetnek. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Tiszántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A hőmérséklet hajnalban -5 és +5, kora délután 8 és 13 fok között alakul.

November 10. Szerda

Éjjel, hajnalban több helyen képződhet köd, amelynek nagy része napközben megszűnik. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett egyre több felhőre lehet számítani. Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat szitálás, kisebb eső. Néhol időnként megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet -5 és +3, a maximum 8 és 14 fok között várható.

November 11. Csütörtök

Napos és rétegfelhős, párás területek egyaránt lesznek, utóbbi az északi, északkeleti megyékben lehet jellemzőbb. Főleg éjjel, reggel ködfoltokra is számítani kell. Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat szitálás, kisebb eső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -4 és +7 fok között alakul. A csúcsérték általában 9 és 15 fok között várható, de a tartósabban felhős, párás részeken hidegebb is lehet.

November 12. Péntek

Napos és rétegfelhős, párás területek egyaránt előfordulnak. Főleg éjjel, reggel ködfoltokra is számítani kell. Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat szitálás, kisebb eső. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban -4, +7, kora délután általában 9, 14 fok várható, de a tartósabban felhős, párás részeken hidegebb is lehet.

November 13. Szombat

Napos és rétegfelhős, párás területekre egyaránt számítani lehet. Főleg éjjel, reggel ködfoltok is várhatók. Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat szitálás, kisebb eső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -4 és +7 fok között alakul. A maximum általában 7 és 13 fok között várható, de a tartósabban felhős, párás részeken hidegebb is lehet.

agrotrend.hu / OMSZ

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.