Előrejelzések

Időjárás

Esőt hoz a tavasz

Végre itt a jó idő, kellemes a hőmérséklet, ráadásul a jövő héten a gazdák is megörülhetnek, hiszen csapadékra is számíthatunk, amire már nagy szükség volt.

fotó: OMSZ

Március 28. Hétfő

Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A déli, délnyugati szelet napközben több helyen élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.

Március 29. Kedd

Kezdetben derült vagy gyengén felhős idő valószínű, majd napközben nyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet, délutánra befelhősödik az ég. A nap második felében főként az északi megyékben kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és +7 fok között alakul, de a fagyzugos részeken ettől több fokkal hidegebb, vízpartokon, illetve a magasabban fekvő tájakon enyhébb lehet a reggel. A csúcsérték 20 és 25 fok között várható.

Március 30. Szerda

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban a déli órákig lehetnek vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. Eleinte az északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok, esetleg zivatar, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szél napközben nagy területen megerősödik. Hajnalban általában +1 és +10 fok közötti értékeket mérhetünk. Kora délután 17, 22 fok valószínű.

Március 31. Csütörtök

Túlnyomóan borult idő várható, országszerte esővel, záporokkal. Többfelé számottevő mennyiség is eshet. A kezdetben déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten északiasra fordulhat és arrafelé erős lökések is lehetnek. A hajnali 4, 12 fokról délutánra 10 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

Április 1. Péntek

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán időnként vékonyodhat, szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor, néhol esetleg zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős lökések. A hajnali 4, 12 fokról délutánra 10 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északon mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

Április 2. Szombat

Túlnyomóan borult idő várható. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A minimum-hőmérséklet 2 és 10, a maximum 7 és 17 fok között várható, nyugaton lehet hidegebb, délkeleten a legenyhébb a nappal.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés