Előrejelzések

Időjárás

Fagyos hideg várható a héten

A következő héten a nappali maximumok is csupán 0 és 8 fok között alakulnak, a hajnali órákban pedig akár -10 fokos fagyokra is számítani lehet. Az égbolt derűs, esetenként gyengén felhős lesz, és kisebb-nagyobb széllökésekre is számítani lehet. Vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat.

Fotó: OMSZ

Január 10. (Hétfő)

Északkelet felől egyre többfelé csökken a felhőzet, kisüt a nap, ugyanakkor a déli és a nyugati országrészben maradhatnak erősen felhős, borult körzetek. Hajnalra foltokban köd képződhet. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön kisebb vegyes halmazállapotú (havazás, havas eső, eső) csapadék előfordulhat, a délkeleti országrészben kisebb mennyiségű ónos eső sem kizárt. Másutt csapadék nem valószínű. Az északi szelet többfelé élénk, a Nyugat-Dunántúlon és estétől keleten erős, viharos lökések kísérik. Hajnalra nagyrészt -7 és +1 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hóval borított, illetve fagyzugos tájakon jóval hidegebb is lehet. Délutánra 2 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Január 11.(Kedd)

Délen kezdetben még több lehet a felhő, arrafelé hajnalig kisebb vegyes halmazállapotú csapadék (havazás, havas eső, eső) is előfordulhat. Később arrafelé is csökken a felhőzet, így általában derült vagy gyengén felhős idő várható, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé kísérhetik élénk, a Nyugat-Dunántúlon és keleten erős lökések. Hajnalra jobbára -5 és +1 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé szeles középső országrészben -10 fok is lehet. Délután 1, 6 fokot mérhetnek.

Január 12. (Szerda)

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul, de a szélvédett helyeken -13 fok sem kizárt. A maximum-hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

Január 13. (Csütörtök)

Szakadozott felhősáv vonul át az ország fölött, így többnyire gyengén vagy közepesen felhős lehet az ég, csapadék nem lesz. A jellemzően nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul, de a hóval borított tájakon és a fagyzugokban -15 fok sem kizárt. A csúcsérték -2 és +8 fok között valószínű.

Január 14. (Péntek)

Általában derült vagy gyengén felhős idő valószínű, csapadék nem lesz. A jellemzően nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is lehetnek. Hajnalban -10, 0, kora délután 0, 10 fok valószínű.

Január 15. (Szombat)

A megnövekvő felhőzetből helyenként kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Az északnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban -8, +2, kora délután 0, 8 fok valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook