Előrejelzések

Időjárás

Havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat

Változékony, csapadékkal tarkított hetünk lesz.

01.27. Hétfő
Továbbra is borult, párás, foltokban ködös idő várható. Délutántól főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, és ott lehet némi napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -2 és +3 fok között várható.

01.28. Kedd
Túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró. Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.

01.29. Szerda
Átmenetileg csökken a felhőzet, majd napközben ismét felhősödés várható. Kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az észak részeken hózáporok kialakulása valószínű. A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

01.30. Csütörtök
Kezdetben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, majd a nap második felére megnövekszik a felhőzet. Elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor. Az északnyugati, majd a nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.

01.31. Péntek
A gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Éjszaka nagyobb eséllyel, napközben inkább már csak szórványos jelleggel várható eső, zápor. Az északnyugati szél erős lesz, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 11 fok között alakul.

02.01. Szombat
Többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 12 fok között alakul, a délnyugati vidékeken várhatók a magasabb értékek.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés