Előrejelzések

Időjárás

Hiába a zivatarokkal tarkított kora nyári idő, már enyhe aszály van

A hét elején az ország nagy részére megérkezett a várva várt csapadék, dea folytatásban sem kell egyértelmű száraz időre számítani. Bár nagy esőzések nem valószínűleg hogy lesznek, záporok és zivatarok öntözik majd foltszerűen a talajt.

A hét eleje óta jellemzően 5 és 30 mm közötti eső hullott az országban, néhol egy-egy felhőszakadásból ennél több is esett. A csapadék lehűléssel párosult, a legmagasabb hőmérséklet is csak 20 fok körül alakult az elmúlt két napban, így a kisebb párolgási veszteség miatt több nedvesség tudott hasznosulni a talajban.

A növények számára sokfelé életmentőnek bizonyult ez a mennyiség is, bár még többet is hasznosítani tudnának.

Főként a Dunántúl nyugati felén és a Tiszántúlon nedvesedett át jobban a talaj felső rétege. Elsősorban

a középső országrészben vannak foltok, ahol sajnos továbbra is igen száraz a talaj, és az enyhe aszály jelei mutatkoznak.  

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek országosan 270 és 340 foknap között járnak. A 300 foknap fölötti értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. A növekedés intenzitása a héten jelentősen lelassult, de hőösszeg tekintetében így is bő három héttel a sokéves átlag, két és fél héttel a tavalyi értékek előtt járunk, ami azt jelenti, hogy a növények (és a kártevők is) ennyivel hamarabb kapták meg az egyes fejlődési fázisaik eléréséhez szükséges hőmennyiséget.

A kukoricabogár kelése, ami a szakirodalom szerint szintén bizonyos hőösszeghez kötött, már megkezdődött, szintén jóval a szokásos időpont előtt.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöldtömeg aránya országszerte magas. 

Összességében a következő egy hétben csapadéknyom és 20 mm közötti mennyiség valószínű országosan, és ezúttal a Tiszántúlon, illetve az északkeleti országrészben lehet a nagyobb mennyiségekre számítani. Lokálisan egy-egy intenzívebb záporból ennél akár több is hullhat.

A legmagasabb hőmérséklet a kezdeti 18, 23 fok közötti értékekről a jövő hét elejére 23, 28 fok közé melegszik, és ezzel párhuzamosan emelkednek a hajnali minimumok is.  

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook