Előrejelzések

Időjárás

Jövő héten az ősz a hidegebb oldalát mutatja meg

A nappali maximumok keddtől már csak 10-15 fok körül alakulnak, a változó légmozgás mellett megnövekszik a felhőzet, több helyütt eső, zápor várható. Napközben még 10 fok körül, a reggeli órákban azonban több helyen már fagyok is várhatók.

Fotó: OMSZ

Október 25. (Hétfő)

A hajnali ködfoltok megszűnését követően túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A késő délutáni, esti óráktól érkezhetnek nyugat felől fátyolfelhők. Főleg a Kisalföld térségében megélénkül a keleti, délkeleti szél, Sopron környékén erős lökések is lehetnek. Délutánra 10, 15 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Október 26. (Kedd)

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró, keleten több, másutt néhány órás napsütés valószínű. Reggelre foltokban köd képződhet. A Dunántúlon, különösen annak délnyugati és középső részén helyenként előfordulhat eső, zápor, főleg a nap második felében. Kezdetben délkeleti, keleti, majd változó irányú lesz a légmozgás, amely többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban az ország délnyugati, nyugati felén általában -1, +4 , másutt -5, +1 fok lesz a jellemző. A maximum 9 és 15 fok között várható, a felhősebb nyugati tájakon mérhetjük az alacsonyabb, a naposabb keleti vidékeken a magasabb értékeket.

Október 27. (Szerda)

Eleinte keleten változóan, másutt nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk, majd napközben mindenütt szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, több órára kisüthet a nap. Reggelig a Dunántúlon helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, napközben már nem valószínű számottevő csapadék. Hajnalra főleg keleten ködfoltok képződhetnek. A változó irányú szél mérsékelt marad. A minimumok -1 és +7, a maximumok 11 és 16 fok között alakulhatnak.

Október 28. (Csütörtök)

A ködfoltok megszűnését követően gomoly-, illetve fátyolfelhőkre számíthatunk, általában többórás napsütéssel. Csapadék nem várható. A keleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Október 29. (Péntek)

Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Több-kevesebb napsütés mindenütt várható. Csapadék nem valószínű. Hajnalra ködfoltok képződhetnek. A délkeleti vagy keleti irányú légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, helyenként azonban élénk lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Október 30. (Szombat)

Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Több-kevesebb napsütés mindenütt várható. Csapadék nem valószínű. Hajnalra ködfoltok képződhetnek. A délkeleti vagy keleti irányú légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, helyenként azonban élénk lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

agrotrend.hu

 

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés