Előrejelzések

Időjárás

Jövő héten is többször várható eső

Jövő héten is gyakran lesz felhős idő, majd a megvastagodó felhőzetből többször is kialakulhat csapadék.

Hétfőn eleinte borult lesz az ég, majd délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Délután, este inkább magas-szintű felhők lesznek az égen. Reggel, délelőtt hozzávetőlegesen a Budapest-Békéscsaba vonaltól északra lehet többfelé eső, az ÉK-i határszélen reggel havazás is. Délután már csak helyenként fordulhat elő kisebb eső. A déli szél erős, a Dunántúlon nagy területen viharos lesz, a Kisalföldön 100 km/h-s széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható, de ez vasárnap késő este áll be. Ezt követően lassan melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 15, az északkeleti megyékben 3 és 7 fok között valószínű.

Kedden fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, majd a déli óráktól a Dunántúlon, késő délután északon másutt is megnövekszik, megvastagodik a felhőzet. A délután második felében a Dunántúlon, estétől a főváros környékén és északkeleten is lehet többfelé eső, zápor. A déli, délnyugati szél erős, kezdetben helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10, a szeles Nyugat-Dunántúlon 10, 12, a szélvédett észak-magyarországi völgyekben 0, +2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18, északkeleten 9, 13 fok között valószínű. A Kisalföldön reggel áll be a maximum, napközben már hűlni fog a levegő.

Szerdán erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd a Kisalföldön a déli óráktól, másutt délután csökken a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd egyre inkább csak a keleti országrészben alakulhat ki eső. A hegyekben, illetve a Dunántúlon az alacsonyabban fekvő helyeken is havas eső, hó is lehet. Az északnyugati szél estétől délnyugatira fordul, és többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Csütörtökön éjszaka ködfoltok képződnek, majd nappal ezek feloszlanak, illetve megemelkednek, és alacsonyszintű felhőzet lesz belőlük. Később magasabb szinteken is megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Szórványosan várható eső. A déli szél megerősödik, a Kisalföldön helyenként viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében 5 fok alatti maximum is lehet.

Pénteken erősen felhős vagy borult idő várható sokfelé esővel, záporral, erős délnyugati széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook