Előrejelzések

Időjárás

Jövő héten ismét az esőé lesz a főszerep

Az elmúlt hét ugyan már megmutatta a nyarat, azonban gyorsan át is alakult csapadékossá az időjárás. Nem lesz ez másképpen a jövő héten sem, ugyanis az esőé lesz a főszerep.

fotó: OMSZ

Május 17. Hétfő

A nap első felében jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, gomolyfelhők képződhetnek. Eleinte sokfelé várható eső, zápor, zivatar, a nap második felében az összefüggőbb csapadékzóna kelet, északkelet felé helyeződik, de a gomolyfelhőkből mögötte néhol még előfordulhat zápor. A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, többfelé megerősödik, zivatar környezetében pedig a szél viharossá is fokozódhat. Hajnalban 6, 13, délután 15, 21 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Május 18. Kedd

A gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén több órára kisüthet a nap. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sok helyütt erős lökések kísérik. Zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél. Hajnalban 4, 11, a délutáni órákban 17, 21 fokot mérhetnek.

Május 19. Szerda

A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap. Szórványosan számítani lehet záporesőre, zivatarra. Élénk, sokfelé erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet. Zivatar környékén viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között várható.

Május 20. Csütörtök

A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén több órára kisüthet a nap. Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. Főként zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a csúcshőmérséklet 16 és 20 fok között valószínű.

Május 21. Péntek

A nap első felében inkább gyengén felhős lehet az ég, második felében északnyugat felől akár erősebben is megnövekedhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar, nagyobb eséllyel a nap második felétől. Megélénkül, több helyütt megerősödhet a déli, délnyugati szél. Zivatar környezetében viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 3, 10, délután 18, 24 fok lesz a jellemző.

Május 22. Szombat

Általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Szórványosan vagy akár több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szelet élénk, időnként erős lökések kísérik. Zivatar környékén viharossá is fokozódhat a szél. A minimum-hőmérséklet 7 és 15, a maximum 15 és 21 fok között várható.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook