Előrejelzések

Időjárás

Készüljünk fel az újabb viharokra!

Ismét szelesen, viharokkal kezdődik a hét.

02.10. Hétfő
Többnyire erősen felhős idő várható átmeneti elvékonyodásokkal, felszakadozásokkal, majd késő délután északnyugaton tartósan csökkenhet felhőzet. Kora délutánig főként az ország északi felén szórványosan, majd délebbre is, és immár nagy területen várható eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar is kialakulhat. A délnyugati, déli, majd délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szelet sokfelé viharos, elsősorban a Dunántúlon helyenként erősen viharos széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 fok között alakul. Délnyugaton lesz az enyhébb idő, fagy csak északkeleten lehet, de reggelre már ott is melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de nyugaton egy-két fokkal melegebb, északkeleten hidegebb lehet.

02.11. Kedd
Éjszaka átmenetileg újra megnövekszik a felhőzet, ekkor és a reggeli órákban még több helyen lehet eső, a Dunántúlon akár zivatar is. A hegyekben havas eső is előfordulhat. Napközben már csökken a felhőzet, délután felhőátvonulásokra és kisebb záporokra számíthatunk, néhány órára mindenhol kisüthet a nap. Az északnyugatira forduló szelet nagy területen viharos, az északi megyékben erősen viharos lökések kísérhetik (lásd figyelmeztető térkép), a délnyugati országrészben lehet a leggyengébb a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

02.12. Szerda
Általában többórás napsütés valószínű, de az ország délnyugati kb. harmadán-felén erősen felhős lesz az ég, és éjjel még csak a határszélen, később már nagyobb területen is eleredhet az eső. Csekély eséllyel ugyan, de síkvidéken is előfordulhat havas eső. A nyugatias szelet főként az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős, időnként viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

02.13. Csütörtök
Reggel csökkenhet, majd napközben átmenetileg ismét megnövekedhet a felhőzet, de összességében legalább néhány órás napsütés sokfelé várható. Éjszaka és reggel még főként délen jellemző lehet az eső, később viszont már csak kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék. Hajnalban az északkeleti tájakon gyenge havazás is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél az északi megyékben erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

02.14. Péntek
Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, a nap vége felé van esély a felhőzet csökkenésére. A nap első felében még többfelé, nagyobb mennyiségben a déli tájakon lehet eső, északkeleten akár kisebb havazás is. A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, és a Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű.

02.15. Szombat
A felhőzetben csökkenő tendencia várható, a csapadék is megszűnőben lesz, legalább rövid időre mindenhol kisüthet a nap. Az északnyugati szelet inkább csak élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés