Előrejelzések

Időjárás

Kétség kívül itt a tél

Folyamatosan hűl a levegő és a csapadék is átfordult hóesésbe az ország jelentős részén. A jövő héten sem lesz másképpen, tipikus téli időjárásra számítsunk!

fotó: OMSZ

December 6. Hétfő

Borult lesz az ég, majd délután északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Reggel az ország északkeleti harmadában, a Dunakanyar tágabb környezetében lehet vegyes halmazállapotú csapadék, ami északkelet felé a déli órákra elhagyja hazánkat. Keleten és síkvidéken eső lesz a jellemző, de nyugat felé haladva, illetve a magasabb részeken egyre nagyobb az esélye a havas esőnek, illetve havazásnak. Délután már csak elvétve eshet. Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon sokfelé meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

December 7. Kedd

Éjszaka még jobbára borult, párás, foltokban ködös időre van kilátás, a Nyugat-Dunántúlon lesz kevesebb a felhő. Napközben nyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, legkésőbb – az esti órákban – a Tiszántúlon is, itt fordulhat elő néhol szitálás, kisebb eső. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, északkeleten erős széllökés is lehet. Hajnalra általában -5 és 0 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős helyeken hidegebb lehet. A kora délutáni órákban 0, +5 fok várható.

December 8. Szerda

Az éjszakai pára, köd megszűnése után többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható. A délkeletire forduló szél a Kisalföldön megélénkül. Hajnalban többnyire -8, -3 fok várható, de a fagyzugos tájakon -12, -13 fok is lehet. Kora délután -1, +5 fok valószínű.

December 9. Csütörtök

Növekvő felhőzetre számíthatunk, napsütés inkább csak a Dunától keletre lehet, és a Dunántúlon egyre nagyobb valószínűséggel alakul ki vegyes halmazállapotú csapadék. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül. Hajnalban általában -10, 0 fok várható, a fagyzugos helyeken lesz hidegebb. Kora délután 0, +9 fok valószínű, a délkeleti tájakon lesz enyhébb idő.

December 10. Péntek

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, szórványosan alakulhat ki eső. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül.Hajnalban -2, +5, kora délután 2, 9 fok közötti hőmérséklet valószínű.

December 11. Szombat

Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de csak kevés helyen fordulhat elő csapadék. Az északias szél mérsékelt marad. Hajnalban -2, +5, kora délután 2, 9 fok valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook