Előrejelzések

Időjárás

Komoly viharok várnak ránk a jövő héten

Az elmúlt hét esőzései magasabb fokozatra kapcsolnak és a helyenkénti 30 fok körüli hőmérsékletet heves záporok és viharos szelek is kísérik majd.

fotó: OMSZ

Június 15. Hétfő

Jobbára erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, inkább délután és csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Eső, zápor bármikor és szinte bárhol előfordulhat, zivatarok elsősorban az ország déli és keleti régióiban alakulhatnak ki. Néhol megélénkül, főleg a Kisalföldön és a Balaton környékén megerősödik az északnyugati szél, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet zömében 21 és 26 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon itt-ott 19, 20 fok sem kizárt.

Június 16. Kedd

Általában közepesen és erősen felhős lesz az ég. A Dunától keletre valamint a Dunántúl keleti felén többfelé, másutt elszórtan várható zápor, zivatar. Keleten helyenként felhőszakadás is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között alakul.

Június 17. Szerda

Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd gomolyosodik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Keleten többfelé, másutt elszórtan alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati szél a Dunántúlon helyenként megerősödik, a keleti megyékben ugyanakkor mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Június 18. Csütörtök

Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd gomolyosodik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Június 19. Péntek

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, és több helyen alakulhat ki zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Június 20. Szombat

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, és elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

fotó: OMSZ

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook