Előrejelzések

Időjárás

Még nem távozik az ősz

A nyugati megyékben télies idővel indul a hét, viszont a továbbiakban inkább a késő ősz lesz a jellemző több alkalommal esővel. A nappali maximumok a 10 és 13 °C között, a legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek -3 és +2 fok között alakulnak.


Forrás: OMSZ

December 5. (hétfő)
Nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk, de főleg a Dél-Alföldön több-kevesebb napsütés is lehet. Napközben csak helyenként valószínű szitálás, gyenge eső. Estétől nyugat felől összefüggőbb csapadékzóna érkezik, amely kedd hajnalra elérheti a Tiszántúlt. Az északkeleti hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapot is lehet. A déli, délkeleti szél időnként megélénkülhet, Sopron térségében megerősödhet. Kora délutánra 4 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

December 6. (kedd)
A vastag, összefüggő felhőzet fokozatosan kelet felé vonul. Mögötte napközben gyengébben és erősen felhős területek, időszakok is lehetnek. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, a nap második felében a csapadékrendszer kelet felé elhagyja hazánkat, mögötte csak néhol valószínű eső, zápor.(Az északkeleti határnál, hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék). A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. Hajnalban 1, 6, kora délután 4, 10 fokot mérhetnek.

December 7. (szerda)
Inkább erősen felhős, párás idő lesz a jellemző, de helyenként több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. A délkeleti, majd északkeleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban -3, +4, kora délután 3 és 10 fok között valószínű.

December 8. (csütörtök)
Jobbára erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Több helyen előfordulhat eső. Az északkeleti, majd délkeleti, déli szelet néhol élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -3, +6, kora délután 3 és 11 fok között alakul.

December 9. (péntek)
Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de főleg a délkeleti országrészben helyenként vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé előfordulhat eső, zápor. Az eleinte déli szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 2, 7, kora délután 6, 13 fok valószínű.

December 10. (szombat)
Jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de helyenként elvékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Több helyen valószínű eső, zápor, később nyugat felől akár vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, északi szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 3 és 11 fok között várható.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés