2019.03.20., szerda , Klaudia

Előrejelzések

2019. március 17. vasárnap • 10:49

Most már állandósul lassan a tavaszias időjárás

A hét elején ugyan még számíthatunk csapadékra, de a felhőzet fokozatos eltűnése állandó napsütést és kellemes meleg időt hoz magával.

fotó: OMSZ

Március 18, Hétfő

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az Alföldön még több órára kisüthet a nap. Napközben a Dunántúlon több helyen, az Északi-középhegység területén helyenként alakulhat ki eső, záporeső, majd késő este már délkeleten is lehet csapadék. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 18 fok között valószínű, északnyugaton lesz napközben a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Március 19, Kedd

Többnyire erősen felhős idő várható, szórványosan valószínű eső, záporeső. Északnyugaton a nap második felében már nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, itt a legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Március 20, Szerda

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd mindenütt felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben a gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Éjszaka helyenként zápor előfordulhat, majd napközben már számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Március 21, Csütörtök

Általában kevés lesz a felhő, sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Március 22, Péntek

Kevés lesz a felhő, sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

Március 23, Szombat

Gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

fotó: OMSZ

agrotrend.hu / OMSZ

Fókuszban
Dress code: szabály vagy tisztelet?

Dress code: szabály vagy tisztelet?

A “dress code” azon írott és íratlan szabályok

Visszatekert kilométeróra, hiányzó szervizkönyv

Visszatekert kilométeróra, hiányzó szervizkönyv

Válasszon inkább megbízható használtautót! - JóAutók.hu

Agrofotó 2019: április 15-ig várjuk a legszebb agrárképeket!

Agrofotó 2019: április 15-ig várjuk a legszebb agrárképeket!

Az Agrotrend Csoport idén 7 kategóriában keresi azokat a

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.