Előrejelzések

Időjárás

Mutatja magát a tavasz

Éjszakai fagyokkal még kell számolnunk, de napközben egyre több helyen melegszik az idő és kellemes tavaszias napok elé nézhetünk a jövő héten.

fotó: OMSZ

Február 21. Hétfő

Túlnyomóan borult lesz az ég, és az érkező hidegfronthoz kapcsolódóan többfelé várható eső, zápor, egy-egy helyen zivatar sem kizárt. A legtöbb csapadék a Dél-Dunántúlon várható. Estétől észak felől elkezdődik a felhőzet felszakadozása. A nyugati, délnyugati szél átmenetileg északnyugatira fordul, és erős, a front mentén viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 14 fok között valószínű.

Február 22. Kedd

 

Napos időre van kilátás több-kevesebb gomolyfelhővel. Néhol zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, sőt az Észak-Dunántúlon viharos. A hőmérséklet hajnalban többnyire -1, +4 fok között alakul, de a szélvédett, derült tájakon -4, -5 fok sem kizárt. A csúcsérték 7 és 12 fok között alakul.

Február 23. Szerda

Egy front hatására nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de a legtöbb helyen néhány órára kisüthet a nap. Szórványos jelleggel fordulhat elő eső, zápor, főleg az északkeleti, keleti vidékeken helyenként havas eső, hó is hullhat. A délnyugati, majd északnyugati szél sokfelé megerősödik, Az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódhat. Hajnalban általában -4, +1, az északkeleti derült, szélvédett részeken -7, -5 fokot is mérhetünk. Kora délután nyugaton 10, 13, a keleti országrészben 3, 9 fok lehet a jellemző.

Február 24. Csütörtök

Általában gyengén gomolyfelhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és 0, a csúcsérték 7 és 12 fok között várható.

Február 25. Péntek

A napos időt követően átmeneti felhőzetnövekedés valószínű, a nap második felében helyenként kisebb csapadék előfordulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, majd nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -6, ,, a kora délutáni órákban 7, 12 fok lehet a jellemző hőmérséklet.

Februrár 26. Szombat

A változó mennyiségű felhőzetből elszórt jelleggel fordulhat elő zápor, hózápor. Az északi, északnyugati szelet többfelé kísérik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban -3 és +3, délután 5 és 10 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés