Előrejelzések

Időjárás

Szeles, hűvös őszi idő jön záporokkal

Változó mennyiségű felhő mellett szélre is számíthatunk, előfordul záporeső, zivatar is. A hét végére csökken a csapadékhajlam, több órás napsütés várható. A nappali maximumok a 18-20 °C között, a legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek 1 és 3 fok között alakulnak.


Forrás: OMSZ

Szeptember 19. (hétfő)
Az északnyugat felől érkező csapadékzóna a reggeli, délelőtti órákban elhagyja a keleti országrészt is, mögötte felszakad a felhőzet és felhőátvonulásra számíthatunk többórás napsütéssel, illetve elszórt záporral, esetleg zivatarral.Az északnyugati, nyugati szelet több helyen kísérik erős, elsősorban a magasabban fekvő helyeken időnként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 14 és 18 fok között alakul.

Szeptember 20. (kedd)
A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett általában több, nagyobb eséllyel északkeleten kevesebb időre süthet ki a nap. Elszórtan, nagyobb számban az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A nyugati, északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A minimum-hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Szeptember 21. (szerda)
Többnyire gomolyfelhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Kevés helyen továbbra is előfordulhat záporeső, esetleg zivatar. Megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél. Hajnalra az ország döntő részén 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült részeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmelegebb órákban 13, 18 fok valószínű.

Szeptember 22. (csütörtök)
Gomolyfelhős időre van kilátás többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat záporeső. Időnként élénk lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet. Hajnalra általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken egy-két fokkal hűvösebb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Szeptember 23. (péntek)
A gomoly-, majd a nyugat felől megnövekvő fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Helyenként élénk lökések kísérhetik az északi, majd a délkeletire forduló szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken kissé hűvösebb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Szeptember 24. (szombat)
Változóan, időszakosan erősebben felhős időre van esély csapadék nélkül. A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik. Hajnalban jobbára 4, 9, délután 15, 20 fokot mérhetünk.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés