Fenntarthatóság

Innováció

A fák megmentéséért indított kampányt a világhírű etológus

Jane Goodall faültetési akciójával – melynek neve „Trees for Jane”, azaz Fák Jane-nek – az ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási törekvéséhez csatlakozott. A közös cél, hogy 2030-ra egy billió új fát ültessenek a Földön.

A híres főemlőskutató, etológus és legendás természetvédő a Time magazinban közölt cikkében kifejtette, hogy a bolygónk egykor 6 billió fának adott otthont, amelyből mára csak 3 milliárd maradt. Ennek a veszteségnek a fele az utóbbi 100 évben következett be, ami a Föld életkorát tekintve alig egy szempillantást jelent – írja a Turista Magazin.

Arra is kitért, hogy a faültetési kampányok bevált kezdeményezések, melyeken keresztül az embereket ösztönözni lehet, hogy tegyenek az erdőirtások ellen, ültessenek a maguk környezetében új fákat, gondozzák a meglévőket. Az általa kezdeményezett „Trees for Jane” kampányban a résztvevők adományozhatnak újratelepítési projektek számára, a meglévő erdők és őshonos fáinak megőrzésére, vagy akár helyben ültetett fákat is regisztrálhatnak – írta a Threebugger.

Jane Goodall felhívása a Botanic Gardens Conservation International által publikált jelentés alapján született. „A világ fáinak állapotáról” szóló tanulmány szerint a világ közel 60 000 fafajának 30%-a van veszélyben a fakitermelés és a mezőgazdasági tevékenységek miatt. A fák a legnagyobb mértékben Brazíliában (20%), Kínában (19%), Indonéziában (23%) és Malajziában (24%) pusztulnak, az Egyesült Államokban pedig minden tizedik faj veszélyeztetett.

A „Trees for Jane” akcióról ide kattintva tudsz tájékozódni, vagy a kezdeményezéshez csatlakozni.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook