Fenntarthatóság

Innováció

A fő cél az erdő biodiverzitásának növelése

A Pilisi Parkerdő erdészei örökerdő-gazdálkodási képzésen vettek részt, amelynek célja az eddigi tapasztalatok és módszerek értékelése és fejlesztése. A Pilisi Parkerdőben az utóbbi évtizedben folyamatosan növekszik az örökerdők területe és mára a 10 ezer hektárt is meghaladva, részarányuk 17 százalék fölé emelkedett.

A természetközeli erdőgazdálkodás és az eredményeként létrejövő biodiverzitás egyrészt az erdők klímaváltozással szembeni ellenállóképességét erősíti, másrészt kielégíti az erdőkkel kapcsolatos, egyre erőteljesebb társadalmi igényeket. A Pilisi Parkerdő kezelésében lévő örökerdők sajátossága éppen ez: nemcsak a levegőtisztaság, vízvisszatartás, a szénmegkötés miatt fontosak, hanem régóta szolgálják az erdőlátogatókat, túrázókat, a környéken élő emberek pihenését is.

Fotó: Pilisi Parkerdő

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója elmondta: sokat teszünk annak érdekében, hogy a klímaváltozással kapcsolatos helyes utat megtaláljuk. A Pilisi Parkerdő proaktív szemléletű: tudjuk azt, hogy az erdeinkre egyre nagyobb nyomás nehezedik, ezért megpróbálunk az ismert kockázatok elébe menni, erdeinket segíteni. Erre nagyon jó lehetőséget nyújt az örökerdő-gazdálkodás. Fő célunk az erdei biodiverzitás növelése, mivel az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, az ilyen erdők nagyobb mértékben képesek ellenállni a klímaváltozás fokozódó mértékű hatásainak.

Az eredményes ökoszisztéma-menedzsment nem nélkülözheti a tudás megosztását: a Pilisi Parkerdőben lezajlott képzésen az örökerdő-gazdálkodás eddigi tapasztalatait és ehhez kapcsolódóan a jövőben alkalmazható módszereket, eljárásokat vették számba a résztvevők. A természetközeli örökerdő fafajokban gazdag, többszintes, vagyis különböző életkorú és magasságú, csoportos szerkezetű, önmagától felújuló erdő, amelyben a természetes folyamatokra alapuló rendszeres gazdálkodás folyik.

Az örökerdő-gazdálkodás során a természet védekezőerejét használjuk: a jövő számára olyan módon biztosítjuk az erdő fennmaradását, amely a legkevésbé igényli a mesterséges beavatkozásokat, vegyszerek használatát, mindez természetvédelmi szempontból is kifinomult megközelítést tesz lehetővé az erdőgazdálkodásban – mondta Dr.Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgató-helyettese.

A képzésről készült videoösszefoglaló itt tekinthető meg: https://youtu.be/oeqJTXA1jaQ

agrotrend.hu / Pilisi Parkerdő Zrt.

 
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés