Fenntarthatóság

Innováció

A gyomnövények fontos szerepe: pintyféléink téli eltartói

A Körös-Maros Nemzeti Parkban telelő énekesmadarak egyik legfontosabb táplálékát a gyomnövények magvai szolgáltatják.

Ha a gyomnövényekről esik szó, előfordulhat, hogy negatív jelzők jutnak az ember eszébe: „gaz, káros, irtandó”… Azonban, mint a természetben mindennek, a gyomoknak is megvan a maguk ökológiai szerepe, nem véletlenül alakultak ki és lettek részei a természetes élőlényközösségeknek, írja a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja.

Számos olyan gyomnövény van – például libatopfélék, disznóparéjfélék, bogáncsok -, melyek termései fontos táplálékbázist biztosítanak védett énekesmadaraink számára a téli időszakban. A gyommentesen tartott, kopár mezőgazdasági területek között felértékelődik a szerepe egy-egy „gazos” árokpartnak, útszéli mezsgyének. Az itt jelen lévő növények biztosíthatják a telelést például olyan pintyféléinknek, mint a tengelic, a kenderike, vagy az északról érkező fenyőpintyek.

Fotó: Balla Tihamér

Ezek a madarak a fiókanevelési időszakban főként rovarokat fogyasztanak, azonban a tél folyamán a növényi magvak alkotják táplálékuk jelentős részét. Egy-egy kedvező táplálkozóhelyen akár több százas csapataikat is megfigyelhetjük. A tengelicek például különösen kedvelik a héjakút mácsonya nevű növényt. Vékony, hegyes csőrükkel ügyesen szedegetik ki a magokat a mácsonyák szúrós, száraz „buzogányaiból”.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés