Fenntarthatóság

Innováció

A jövő generációjának már sokkal több fája lesz

A fásításhoz nem elég csak az anyagi forrás, az éghajlati viszonyoknak megfelelő fa kiválasztása, és szakszerű elültetése, ahhoz, hogy a fa megeredjen, lombot növesszen és több generáción át a helyi közösséget szolgálja, szükséges a település lakosságának segítsége, a fák gondos ápolása is – fogalmazott Viski József Szentkirályszabadján.

Az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Veszprém megyei községben Gyarmati Katalin polgármesterrel és dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselővel a Településfásítási program keretében közösen ültetett fát. Viski József hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium kiemelt célja a környezet védelme, a természet megóvása és az életminőség javítása. Az agrártárca tavaly indította el Országfásítási programját, amely az idén folytatódik a 10 ezer lakosúnál kisebb városoknak, községeknek kiírt Településfásítási pályázattal. A program biztosítja, hogy közel ötszáz településen óvoda- és iskolaudvarokban, önkormányzati intézmények környezetében ültethessenek fákat.

fotó: Fekete István

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Programon mintegy 1400 milliárd forintos keretéből közel 120 milliárd forint szolgál az erdők megóvására, újak telepítésére. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a magyarországi, körülbelül 2 millió hektárnyi erdő pár év alatt közel 25 ezer hektárral  növekedhet.

Az erdőtelepítések mellet a szaktárca szerette volna, ha a településeken élők életminősége is javul azzal, hogy szebbé, élhetőbbé válik környezetük. Ezért az Országfásítás mellett elindult a Településfásítási program is, amellyel 12 ezer fát ültetnek el néhány hónap alatt.

Szentkirályszabadja hosszú távra gondolkodik, a településen évtizedes hagyománya van annak, hogy az újszülöttek tiszteletére minden évben ünnepélyes keretek között fákat ültetnek. Ez az alkalom most egybeesik annak a 22 keskenylevelű kőrisnek az elültetésével, amelyre a község sikeresen pályázott – mondta Gyarmati Katalin polgármester.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés