Fenntarthatóság

Innováció

A kutyaetológiai kutatások legújabb eredményeiről rendeznek konferenciát szombaton

Egész napos, online konferencián mutatják be legfrissebb eredményeiket az ELTE, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutyaetológiával foglalkozó kutatói szombaton.

Tudja-e a kutya, ki beszél, és milyen nyelven? Mikortól számítanak a kutyák felnőttnek? Jutalom-e a gazda arca? Mi a kutyák jelentősége a demencia kutatásában? Felismerik-e a kutyák, ha útban vannak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők az eseményen, amelyen az ELTE etológusai mellett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szakemberei és az MTA Lendület kutatócsoportjai is bemutatják 2021-ben publikált eredményeiket.

fotó: pixabay.com

Az egyetem honlapján olvasható tájékoztató szerint az ELTE Etológia Tanszék hagyományos éves rendezvénye ezúttal is nyitott, a szakemberek mellett a kutyaetológia iránt érdeklődő ebtartókat is szívesen látják.

A tanszéken 1994-ben indított Családi Kutya Programban a kutyák viselkedését, gondolkodását és érzelmeit vizsgálják a kutatók önkéntesek bevonásával. A kutyatulajdonosok közreműködésével végzett vizsgálatok eredményeit 2013 óta minden évben konferencián mutatják be közérhető formában a kutatók.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés