Fenntarthatóság

Innováció

A mai napon elfogynak a Föld éves erőforrásai

Kevesebb mint hét hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

A Global Footprint Network adatai szerint idén július 29-én lépi át az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. 2018-ban augusztus 1-jén, 2017-ben pedig augusztus 2-án jött el ez a nap. Hazánkban azonban túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el, vagyis több mint 2,2 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket, vagyis innentől kezdve a Föld csupán hitelez nekünk. Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.


fotó: illusztráció

1970-ben még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta közel 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

„Ez azt jelenti, hogy minden évben túlhasználjuk a Földet, amely így kénytelen „hitelezni” nekünk.

Ezt talán úgy érthetjük meg igazán, ha egy bankszámlához hasonlítjuk a természeti tőkét: ha a tőkénk egy bankban kamatozik, és a kamatokból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd. Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk.

Valahogy így kell elképzelni az otthonunkat, a Földet, és mindazt, amit nyújt nekünk. Még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek, a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Ez a dátum szimbolikus: azt a hatalmas nyomást fejezi ki, amelyet az emberi tevékenység az ökoszisztémákra gyakorol. Fogyasztásunkat tekintve jelenleg ugyanis úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre – pedig csak ez az egy van.

Európa és Magyarország a világátlagnál is rosszabbul teljesít

A Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag, ami kontinensenként és országonként más-más képet mutat. Szomorú tény, hogy

ma a világ népességének 80%-a olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.

Európa még a globális átlagnál is rosszabbul teljesít: az európai túlfogyasztás napja idén május 10-ére esett, vagyis ha mindenki úgy élne, mint az EU tagállamaiban átlagosan, akkor a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerültek volna.

Bár az uniós tagállamok ökológiai lábnyoma között nagyok az eltérések, egy dolog minden országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten.

Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: hazánkban a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el, vagyis több mint 2,2 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket.

„Hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk. Ez teszi ki az ország ökológiai lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el emellett az élelmezésünk, amely a lábnyomunk egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani” – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

A rekorder ahogy tavaly, idén is Katar, ahol mindössze másfél hónap alatt, már február 11-én elérték a túlfogyasztás napját.

őket követi a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), az Egyesült Arab Emirátusok (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.), de Dániában (március 29.) és Ausztráliában (március 31.) is már az év harmadik hónapjában eljön a túlfogyasztás napja.

A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

Globális, országos és egyéni szinten is lépnünk kell

A világon mindenki abból él, amit a természet nyújt a számunkra. Ha túlzott fogyasztásunk következtében ezeknek az erőforrásoknak nincs ideje megújulni, akkor kimerülnek a Föld tartalékai. Bolygónk biológiai sokfélesége rohamtempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak – ezért

a Túlfogyasztás Világnapja egy fontos emlékeztető: a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak, valamint országos és egyéni szinten is.

Kormányaink és a vállalatok vitathatatlan felelőssége mellett mi, egyének is sokat tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.

agrotrend.hu / WWF

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook