Fenntarthatóság

Innováció

A nemzetközi mezőgazdasági segítségnyújtásban hazánk is szerepet vállal

Nemzetközi összefogásra van szükség a fenntartható fejlődési célok eléréséhez – hangsúlyozta Szinay Attila közigazgatásért felelős államtitkár a Zöldgazdasági Világszervezet (WGEO) által szervezett magas szintű konferencián az Egyesült Arab Emírségekben.

Szinay Attila hozzászólásában elmondta, hogy az Agrárminisztérium a fenntarthatóság jegyében számos programot működtet sikeresen. A rövid ellátási láncok és termelői piacok fejlesztése, az élelmiszerpazarlás elleni, „Maradék nélkül” elnevezésű kezdeményezés, vagy a klímaváltozás elleni küzdelemben hatékony erdőtelepítési támogatási program mind ezt cél szolgálja – írja az Agrárminisztérium.

fotó: pxhere.com

Hozzátette: a magyarországi erdőtelepítési program kiváló példa arra, hogyan lehet hatékonyan fellépni az éghajlati változások ellen.

Az államtitkár aláhúzta a biomassza alapú gazdaságfejlesztés fontosságát, valamint az erre vonatkozó stratégiai megközelítés szükségességét.

Kiemelte továbbá, hogy Magyarország tudásátadással, az élelmiszer-előállítás és feldolgozás során kialakított jó gyakorlatainak megosztásával hozzá tud járulni az élelmezésbiztonság eléréséhez azokban az országokban, ahol szükség van rá.

Ennek jegyében Magyarország együttműködik az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetével, a FAO-val, ösztöndíjakat biztosít az agrárium területén a fejlődő országok hallgatói részére, valamint Afrikában helyi képzéseket szervez agrár-szaktanácsadók oktatására.

A zöldgazdasági konferenciára 2019. október 20-21-én került sor Dubajban. A két napos globális eseményen magas rangú állami vezetők, nemzetközi szervezetek, vállalatok képviselői vettek részt. A rendezvény célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a világ országainak, gazdaságfejlesztési stratégiáik kialakításához, és hozzájáruljon a szegénység csökkentéséért, a nők és a fiatalok gazdasági helyzetének javításáért folytatott erőfeszítésekhez.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook