Fenntarthatóság

Innováció

„A sokféleség, a diverzitás adja a térség erejét”

A Duna Régió Stratégia összehangolja a fejlesztéspolitikákat a régió összeköttetéseinek javításáért, a jólét növeléséért. A környezetvédelem a kiegyensúlyozott fejlődést segíti.

A környezetvédelem a tartós, kiegyensúlyozott fejlődést segíti – mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Duna Stratégia Éves Fórumához kapcsolódó nemzetközi konferencián. A stratégia hatodik, éves fórumát október 18-19-én rendezik meg Budapesten.

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a Duna Stratégia környezetvédelmi pillére három fő területet foglal magában:

  • a vízminőség-védelmet,
  • a környezeti kockázatok csökkentését
  • és a biodiverzitást.

Elmondta:

félreértés, ha úgy értelmezik az együttműködést, hogy az a Dunáról, a folyóról szól, ugyanis az egy térséget, egy régiót kíván összefogni.

Az államtitkár emlékeztetett: a Duna régió felöleli a Duna vízgyűjtő területét, de túl is megy azon, hiszen olyan területek is a részét képezik, amelyek vízrajzi szempontból nem, de politikailag, gazdaságilag szorosan kapcsolódnak a térséghez. Rámutatott: nem véletlen, hogy a szeminárium programja jelentős részben a vízzel, a vízkezeléssel foglalkozik.

A folyók kezelése, az árvizek elleni védelem, a víz biztosítása már most is a központi kérdések egyike. Félő, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásai miatt a víz jelentősége tovább nő majd.

Kifejtette: a tapasztalatok megerősítik, hogy különböző adottságokkal és ebből fakadóan sokfajta tudással rendelkező területek és országok esetében jelentős sikereket csak összefogással, együttműködéssel lehet elérni. Ma éppen ez a sokféleség, diverzitás adja a térség erejét – mondta el véleményét, majd hozzátette, a várakozások szerint a kapcsolatok erősödéséhez ez a szeminárium is hozzájárul a régióban.

A magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő eredményeként az állam- és kormányfők 2011 júniusában végső jóváhagyásukat adták az Európai Unió második makro-regionális fejlesztési koncepciójának elindítására. A összesen 14 országot, köztük kilenc uniós államot (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) és öt unión kívülit (Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna) összefogó Duna Stratégia 11 szakterületen hangolja össze a fejlesztéspolitikákat a régió megerősítése, összeköttetéseinek javítása, a környezetvédelem elősegítése és a jólét növelése érdekében.

Hat évvel indulása után a stratégia főbb irányainak alakítása ismét Magyarország kezében van, mivel hazánk tölti be az együttműködés soros elnökségét és rendezi meg az éves fórumot.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook