Fenntarthatóság

Innováció

A század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma Magyarországon

Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma – írta pénteki cikkében a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben – tették hozzá. Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös elemzésében felhívta a figyelmet, hogy a súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan az látható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik, ezzel párhuzamosan pedig a száraz napok száma is nő.

Mint kifejtették: 1971 óta a legnagyobb aszály országos átlagban 2003-ban volt. Idén július 24-éig az ország közepén, Kecskeméten március 1-jétől számítva az eltelt 146-ból 122 nap száraz volt, amely a teljes tavaszi-nyári fél évre átszámítva kissé felülmúlja a legsúlyosabb 2003-as évet. Keleten, például Nyíregyháza mellett azonban a helyzet ennél is rosszabb, hiszen idén az eddig ott jelentkező 129 száraz napot átszámítva a legextrémebb 2003-as évet is jócskán felülmúljuk.

Azt írták: országos átlagban az elmúlt 50 évben nem nőtt annak a valószínűsége, hogy egyre több az aszályos év, de szignifikánsan növekedett annak valószínűsége, hogy amikor aszály van, akkor az egyre súlyosabb, hiszen nőttek a száraz napok tavaszi és nyári összegei. Ez a változás az ország déli felében egyértelműen a nyári növekedésnek tulajdonítható – írták.

A szakértők elemzésükben a növényi termések érési fázisát és a terméshozamokat károsan befolyásoló nyári aszályt vizsgálták. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatbázisából az elmúlt 50 évet vizsgálva rámutattak, hogy míg délnyugaton és a Kárpátaljával határos régióban gyengén csökkent a féléves (a tavaszi és nyári együttes) csapadékösszeg, addig az ország északi-középső felén egyértelműen nőtt 1971 és 2020 között. Ráadásul – mint írták – ez a növekedés igen jelentős, és nagy területen eléri a 30-60 millimétert is. Ezzel párhuzamosan a két évszakban a száraz napok összege – kisebb körzeteket leszámítva – is nőtt.

Azt írták, az "optimista" forgatókönyv szerint: határozott kibocsátáscsökkentéssel lehet esély a múltbelinél kevesebb száraz időszakra. A pesszimista jövőkép szerint viszont további növekedés is valószínű, és ez elsősorban kelet felé várhatóan még erőteljesebb is lesz.

A várható változásokhoz való alkalmazkodás érdekében a jövőben mindenképpen tárolni kellene a csapadékosabb évek többletcsapadékát a súlyosan aszályos évek hiányainak pótlására és az extrém aszály okozta katasztrófák elkerülésére – közölték.

A természetes növényzet és a mezőgazdasági termelés, valamint ennek következtében az élelmiszer-biztonság szempontjából is lényeges, hogy Magyarországon ne legyen gyakoribb a súlyosan aszályos tavaszi-nyári fél évek előfordulása – hangsúlyozták a szakértők, hozzátéve: "ehhez a nemzetközi közösségnek, és közte Magyarországnak is, drasztikusan csökkentenie kell üvegházhatású-gázkibocsátásait, valamint alapvetően kell újragondolnunk vízgazdálkodásunkat, előtérbe helyezve a vízmegtartást".

Cibakháza, 2022. július 14. Az önkormányzat szakemberei ellenőrzik az újonnan létrejött homokszigetet Cibakháza határában 2022. július 14-én. A településtől hat kilométerre egy homoksziget keletkezett az alacsony vízállás miatt. Fotó: MTI / Mészáros János

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook