Fenntarthatóság

Innováció

A termelékenység fokozása veszélyezteti a madárállományt

A mezőgazdasági termelékenység fokozását ösztönző agrártámogatási rendszert tette felelőssé Magyarország vadmadárállományának és biológiai sokszínűségének csökkenéséért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

"Vissza kellene térni azokhoz a sok száz, több ezer éven keresztül fenntarthatóan működő megoldásokhoz, amelyeket a nagyüzemi mezőgazdaság felszámolt" – emelte ki Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Mint elmondta, a második világháborút követő élelmiszerhiány leküzdésének célja a gazdákat arra ösztönözte, hogy minél nagyobb földterületet tegyenek használhatóvá, így ipari jellegű gazdaságok alakultak ki, amelyek nagyon kevés teret engedtek a vadon élő fajok számára.

"Nemcsak néhány madár eltűnéséről van szó: eltűnnek az apróvadak, ezzel a vadgazdálkodást is kár éri" – fejtette ki Orbán Zoltán. A természetkímélő gazdálkodási megoldások háttérbe sorolódnak, az ilyen támogatást elnyerő területek száma csökkent.

A szakértő szerint az egyik fő probléma, hogy a mezőgazdasági területek, például búzamezők mellett nem hagynak megműveletlen földsávokat, mezsgyéket, ahol a vadon élő állatok, például a termelt növény kártevőit irtó ragadozók megélhetnek. A probléma különösen erősen érinti a réteken és szántóföldeken élő fajokat, ezen belül a hosszú távra vonuló madárfajokat, amelyek a Szaharától délre vonulnak.

Réti tücsökmadár Fotó: mme.hu

A réti tücsökmadár állománya például mára 97 százalékkal csökkent – mutatott rá Orbán Zoltán.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook