Fenntarthatóság

Innováció

A Velencei-tó pótlása a két tározót is megviselte

A község vezetője azt kéri, hogy a vízpótlás közben a Pátkai- és Zámolyi-víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, és az alacsony vízállás miatt rendeljenek el rekultivációs kotrását.

Porfolio felidézi, hogy múlt augusztusban Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztosa úgy fogalmazott, a normális szinthez képest 80 centiméter hiányzik a Velencei-tó vízszintjéből. A politikus kiemelte, hogy a tó vízgyűjtője nagyon kis terület, ezért nagyon érzékeny a csapadékviszonyokra. Az elmúlt években pedig „félsivatagi” csapadékmennyiség volt a vízgyűjtő területen. Részben ennek volt eredménye az idén nyár elején tapasztalt tömeges halpusztulás a tavon – írta meg az Infostart. Tessely Zoltán akkor közölte azt is, hogy készült egy akcióterv, mely alapján 40 milliárdos beruházással rendezni lehetne a tó vízszabályozását, ám ezt a kormány nem fogadta el.

vízügy végül a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározókból kezdte pótolni a vizet, de az hamar elfogyott. Korábbi tájékoztatásuk szerint a tározókból leeresztett víz mindössze 4 centimétert emelt a Velencei-tó szintjén. Közben a rendkívül alacsony vízállás a Pátkai- és a Zámolyi-víztározóban is veszélyezteti a helyi élővilágot, illetve a tározók így nem képesek megfelelő minőségű vizet tárolni a Velencei-tó számára.

Fotó: Getty Images

Ezért is nyújtott be a pátkai polgármester civil támogatás mellett egy petíciót Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, melyben kérik a Velencei-tó egyik fő vízgyűjtőjét jelentő Császár-víz, Rovákja patak, Burján árok, továbbá a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározó „jókarbantartását, valamint rekultivációs kotrását” a szélsőségesen alacsony vízállás miatt annak érdekében, hogy a tározók jó minőségű és a helyi élővilágot is megőrizni képes vízmennyiségű víztartalékot tudjanak raktározni.

A Velencei-tó vízpótlása mellett azt is kérik, a megvalósítás során vegyék figyelembe a területen lévő Natura 2000-es területek, a Vértesi Natúrpark és a műemlékvédők érdekeit is. „A fentiek értelmében kezdeményezzük a szereplők bevonásával egy önálló Velencei-tó törvény létrehozását is” – idézi a gazdasági portál a petíciót, amit kedd késő délutánik 429-en írtak alá.

Annak indoklásában a többi között kifejtik, hogy az alacsony vízállást kihasználva éppen azért lenne fontos az azonnali mederkotrás elrendelése, hogy egy jövőbeli csapadékos időszak már megfelelő mennyiségű és minőségű víz betárolására legyen alkalmas.

agrotrend.hu / Infostart

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés