Fenntarthatóság

Innováció

Újra tanácskoznak a balatoni horgászok

Jelenleg is zajlik az ágazati törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek finomhangolása a MOHOSZ, a horgászati hasznosítók és a halgazdálkodási hatóságok visszajelzéseire támaszkodva, a folyamat sikerét a harmadik Balatoni Horgász Konferencián elhangzottak is segíthetik, hozzájárulhatnak az országos hatályú jogszabályi háttér javításához.

A tudományos kérdések felvetése és a balatoni horgászat és horgásztatás friss tapasztalatai mellett a halgazdálkodási ágazat irányításában bekövetkező változások is indokolttá teszik a tanácskozást – mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár a harmadik alkalommal megrendezett Balatoni Horgász Konferencián. Hangsúlyozta, az elmúlt két évben a konferencia sikeresen zajlott, hiszen a feltárt biológiai összefüggések megismertetése mellett a Balatoni Horgászrend alakításában betöltött meghatározó szerepe kulcsfontosságú volt. Az idei évben a Balatoni Horgászatért” díj átadására is sor kerül az eseményen.

Az államtitkár kiemelte, a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlóként, valamint a 2014 nyarán létrehozott szakmai főosztályának felügyelete révén vesz részt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkájának irányításában. Így az agrártárca az országos hatályú ágazati jogszabályok és stratégiák kidolgozása mellett közvetlen formában is hozzájárul a balatoni horgászok elégedettségének fokozásához. A kormány célja, hogy a társaság saját maga tudja megtermelni a Balaton halgazdálkodási terv szerinti éves telepítőanyagát.

Az új ágazati törvénnyel lehetőség nyílt az „Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” című fejezeti kezelésű előirányzat megteremtésére, valamint a kapcsolódó támogatási rendszer kidolgozására. Az új halgazdálkodási előirányzat jelenleg összesen évi 514 millió forint támogatást jelent, ami az ágazati törvényben meghatározott feladatokra fordítható – mondta az államtitkár.

Az államtitkár elmondta, jelenleg is zajlik az ágazati törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek finomhangolása a MOHOSZ, a horgászati hasznosítók és a halgazdálkodási hatóságok visszajelzéseire támaszkodva. Így a konferencián elhangzottak is hozzájárulhatnak az országos hatályú jogszabályi háttér javításához.

agrotrend.hu / Földművelésügyi Minisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés