2022.05.25., szerda , Orbán

Fenntarthatóság

2021. december 09. csütörtök • 11:26

Ápolni és őrizni kell a helyi kincseket

Felgyorsult világunkban veszélyben vannak a nemzeti értékeink, a kultúránk, ezért fontos ápolni és megőrizni a helyi kincseket. El kell érni az ifjúságot, hogy rajtuk keresztül át lehessen menteni a múlt örökségét a jelenbe, és közvetíteni lehessen a nemzeti értékekben rejlő üzeneteket – mondta Szinay Attila, az Agrármisztérium közigazgatási államtitkára kedden a miskolci Géniusz Könyváruházban, ahol bemutatták Csontos László Az én megyém! című kötetét.

Szinay Attila elmondta az Agrárminisztérium számára fontos a hungarikumok gyűjtése, népszerűsítése, valamint a nemzeti értékek megőrzése a következő generációk számára, hogy ezek a kincsek mindennapjaik részévé váljanak.

 Az államtitkár kiemelte, lokálpatriótaként fontosnak tartja, hogy szülőhelyének régi értékeit megőrizze és ápolja, ezért örül annak, hogy részese lehet Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről szóló új kötet megjelenésének. A könyvvel kapcsolatban azt mondta, hogy nem egy száraz alkotásról van szó, sokkal inkább az író által összeállított szubjektív történetről, ami a legvégén egy objektív képpé áll össze.   

Csontos László arról beszélt, hogy történészként régóta motoszkált a fejében egy komoly regény megírása. Első kötete 2018-ban jelent meg Ezüst kard kék mezőben (tatárjárásról) címmel, melyet ezt követően két, szintén történelmi témájú, kisregény követett. (a Bükki bujdosók és a Különleges küldetés). Az író munkásságának középpontjába pár éve Borsod-Abaúj-Zemplén megye került, ezalatt 358 települést járt be és gyűjtötte az anyagokat.  

 Az én megyém! című 150 oldalas könyv egy igazi útikalauz, hiszen az olvasó a történelem és az irodalom útján bebarangolhatja Miskolcot, Gömört, de képet kaphat az Árpádkori templomokról, a pálosokról, a vizsolyi bibliáról és a csodás kastélyokról. Az író által kiválasztott több tucat történet, esemény lefedi Borsod megye minden nagyobb tájegységét, történetének fontosabb állomásait és leghíresebb szülötteit.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.