Fenntarthatóság

Innováció

Az erdő az életet jelenti

Az erdő az életet jelenti, éppen ezért az újonnan alakuló kormányzati struktúrában is kiemelt helyen szerepel az erdők megőrzése és fenntartható hasznosítása – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szombaton Kecskeméten.

Szentpéteri Sándor a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat Nyíri erdei állomásán hangsúlyozta: folytatódik az országfásítási program. A munka eredményei már most is egyértelműen látszanak, hiszen az erdőleltár adatai szerint az országban már meghaladja a 25 százalékot az erdei fa- és cserjefajokkal borított területek aránya – tette hozzá, írja az agrártárca.

A helyettes államtitkár szerint "nagy felelősséggel tartozunk Földünk jövőjéért, amit úgy kell alakítanunk, hogy tudjuk: emberként a természet szerves része vagyunk". Ez a gondolat nemcsak az olyan rendezvényekben jelenik meg, mint a Muzsikál az erdő, amikor az erdő a kultúra, a kikapcsolódás helyszíne és inspirálója. Az ember és a természet összhangja motiválja azt a szakmai munkát is, amit az erdészek, a természetvédő, a vadgazdálkodó szakemberek végeznek nap, mint nap – hangsúlyozta Szentpéteri Sándor. Sulyok Ferenc, a Kiskunsági Erdészeti és Faipari (KEFAG) Zrt. vezérigazgatója kiemelte: "az erdők nem maguktól keletkeztek, de mindenkiért vannak".     

Mint mondta: az erdészeknek köszönhetően az erdők folyamatosan gyarapodnak, egyre tisztábbak és látogatottságuk is folyamatosan nő. A kulturális rendezvényeknek köszönhetően pedig az erdő és az emberek egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek.     Engert Jakabné Kecskemét alpolgármestere emlékeztetett: a Muzsikál az erdő már 19 éve zajlik az ország öt térségében, a hírös város pedig már hét éve a program egyik állomása. A rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani – tette hozzá. 

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke elmondta: a július 2-a és 10-e között az eseménysorozat részeként szervezett Mátrai Művészeti Napokon, majd szeptember 2-án, 3-án és 4-én – az országhatárt átlépve – Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán folytatódik, majd idén először Kárpátalján Muzsikál majd az erdő. Az éves programot a Körösök völgyében, Gyula és Nagyvárad térségében zárják – sorolta.

Szabó Lajos szerint a Kárpát-medence természeti, kulturális és gazdasági értékei az emberi élet alapját jelentik. Ezek megőrzése és átadása a következő nemzedéknek közös felelőssége és feladata, amelyet csak a helyi közösségek, a magyar nemzet és a Kárpát-medencében élő nemzetek összetartásával lehet megtenni – fogalmazott.     Az eseménysorozat keretében a Vackor Vár Erdei Iskola területén felavatták Józsa Judit Összetartás című domborművét. A Muzsikál az erdő programsorozat vasárnap Lakitelek – Tőserdőn kézművesfoglalkozások mellett bábelőadással és gyermekkoncertekkel folytatódik a Holt-Tisza partján. A színpadon fellép Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Batyuszínház és Szilágyi Áron dorombművész. Kihirdetik a Muzsikál az erdő 2022-es gyermekrajzpályázatának eredményeit, a legjobb alkotásokból kiállítás is látható. Erdei divatbemutatón mutatkoznak be a Réthy Fashion környezetbarát kreációi.     

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook