Fenntarthatóság

Innováció

Az Év madarának is számít a felelős gazdálkodás

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított „Év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, idén például a gazdálkodóknak különösen fontos szerepe van.

2017 év madara – a tengelic 

Fotó: Orbán Zoltán

A jellegzetes színezetű tengelic az egyik legkönnyebben felismerhető, mással össze nem téveszthető madarunk.

Magyarország egyik leggyakoribb fészkelő madaraként hazai állománya 622-763 ezer párra tehető és mérsékelt növekedést mutat. Gyakorisága és hatalmas, a legfrissebb adatok alapján mintegy 26,5 millió km2-es elterjedési területe miatt pontos világállománya nem ismert, becslések szerint ez 100-160 millió egyed lehet, melynek valamivel több mint fele Európában él.

A tengelic a fákkal és nyílt gazosokkal tarkított sík és dombvidéki élőhelyeket kedveli, az erdőségek zárt belső részeit kerüli. Mivel a lakott területek is alapvetően ilyen mozaikos élőhelykínálattal rendelkeznek, a településeinken, még a belvárosokban is jól érzi magát.

A kedvező állományadatok ellenére minden bizonnyal sok tengelic (is) áldozatául esik a költési időszakban történő fakivágásoknak évről évre. Az intenzív mezőgazdaság, illetve a települési zöld felületek csökkenése és minőségének romlása veszélyezteti táplálékbázisát.

Madárbarát gazdálkodás keretében segíthetjük a táplálékbázis biztosításával:

– rovar- és gyomirtó szerek használatának általános mérséklésével;

– a rovarvilág megőrzése, vegyszermentes zónák/szegélyek kialakításával;

– a tarló fennhagyásával téli magtáplálék biztosításával;

– a táblaszegélyeket alkotó természetközeli élőhelyek megőrzésével.

A tengelic kontinensünk egyik legtarkább madara. Fejének elülső része a homloktól a szemek hátsó vonaláig és a torka felső részéig piros. Magevőhöz képest hosszú, egyenes lefutású és hegyes csőre elefántcsontszínű.

Fotó: Orbán Zoltán

Pofái a fejtetőtől a torokig fehérek, a tarkó a nyak közepéig fekete. Háta barna, a farkcsík fehér, közepesen villás farka fekete, a tollak hegyén fehér folttal, a szélső farktollakon fehér tükörrel. Begye és testalja fehér, a mell két oldalának barnás területe nem összeérő mellszalagot alkot. A szárnytollak feketék, hegyükön fehér folttal, középen sárga tükörrel, ami repülés közben még feltűnőbb. A hím és a tojó nagyon hasonló, elkülönítésük elsősorban kézben (gyűrűzéskor) lehetséges.

Fiatal tengelic Fotó: Orbán Zoltán

A fiatalok finoman sávozott, szürkésfehér fejéről egyaránt hiányzik a fekete, a piros és a fehér szín is, a fajra jellemző sárga-fekete-fehér szárnymintázat azonban már ekkor is jól látszik.

Fotó: Orbán Zoltán

A tengelicet a lakosság választotta az idei év madarául az MME honlapján 2016. június 28-tól július 27-éig meghirdetett internetes szavazáson.

agrotrend.hu / MME

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés