2021.04.12., hétfő , Gyula

Fenntarthatóság

2021. március 03. szerda • 13:42

Az idei faültetési szezon Balástyán vette kezdetét

Környezetünk védelme, fejlesztése mindannyiunk kötelessége, amiért tennünk kell. Az Agrárminisztérium a tavaly meghirdetett településfásítási programmal is hozzájárul ahhoz, hogy kisebb-nagyobb falvak, városok az eddiginél kellemesebb élőhelyet biztosítsanak az ott lakóknak - fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Csongrád-Csanád megyei Balástyán.

Farkas Sándor a mintegy háromezer lakosú község által elnyert fák ültetésekor elmondta, hogy a  rendszerváltás óta nem volt Magyarországon a mostanihoz hasonló fásítási kezdeményezés. A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca. A program célja kettős: egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének, és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet. A kormány célkitűzése, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növelje - írja az Agrárminisztérium.

fotó: Pelsőczy Csaba

A 2020 nyarán indult Településfásítási Program közel ötszáz, tízezer lakosnál kisebb település számára biztosít összesen 12 ezer darab sorfát. Ennek közel felét tavaly ősszel ültették el erdész szakemberek és a helyben lakók segítségével a települések, a többire idén tavasszal kerül sor. A tavaszi faültetések sora éppen itt, Balástyán indul és várhatóan április végén be is fejeződik országszerte. A fa a hűsölni vágyónak árnyékot, a madárnak védelmet és odúhelyet biztosít, tisztítja  a levegőt és nem utolsó sorban kellemesebbé teszi környezetünket - fogalmazott a miniszterhelyettes.

fotó: Pelsőczy Csaba

Újvári László, Balástya polgármestere a település kegyeleti parkját jelölte ki a pályázaton elnyert 30 keskenylevelű kőris, fehér eper és kislevelű hárs ültetésének helyszínéül. Mint fogalmazott, a lakosság támogatását is élvező fásítást a jövőben is folytatni kívánják azért, hogy a jövő generációinak is vonzó helyszínt biztosítsanak.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.