Fenntarthatóság

Innováció

Az üdítőgyártók is szem előtt tartják a környezetvédelmet

Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország, az országban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten mintegy 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést.

A Coca-Cola Magyarország 2018 óta több mint 600 millió forintot fordított innovatív környezetkímélő csomagolóanyagok bevezetésére. A vállalat tavaly megkezdte a kiszállításkor alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is, aminek eredményeképpen ebből az anyagból az idén már 43 tonnával kevesebbet használ fel. Mivel a csomagolás kevesebb anyagot tartalmaz, a szállítás is kisebb energiát igényel. A vállalat folytatja a fejlesztéseket, és várhatóan 2021-ben a négy, illetve a hat dobozos kiszerelések műanyag csomagolását kartonpapír-alapúra cseréli – írja az MTI.

fotó: pixabay.com

A Coca-Cola globális stratégiájának célja többek között az, hogy 2030-ra ugyanannyi műanyag palackot és aludobozt gyűjtsön vissza, mint amennyit értékesít. A társaság Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatók és el szeretnék érni, hogy a vállalat kínálatában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok.

A fejlesztéseknek köszönhetően az újrahasznosított PET-palackok részaránya átlagosan 24 százalék, amit 2030-ra 50 százalékra emelnek. A magyarországi gyártásban felhasznált műanyag mennyisége az elmúlt években 15 százalékkal csökkent, idén pedig további 4 százalékkal lesz kevesebb az szénsavas üdítőitalok palackjaihoz használt műanyag mennyisége.

Így a vállalat éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyának felel meg. A PET palackok az összes magyarországi csomagolási hulladék 3 százalékát teszik ki.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés