Fenntarthatóság

Innováció

Az új uniós célok nagy hátrányt jelentenek a bioüzemanyagoknak

Az Európai Bizottság minden EU-tagállam számára javasolt egy klímacélt azokra a területekre, amelyek nem vesznek részt az emissziókereskedelemben. Ez a következő területeket érinti: közlekedés, épületek, mezőgazdaság és hulladék. Az ipart és az energiatermelést ellenben nem érinti az Európai Unió javaslata, mert ezek az európai emissziókereskedelem részét képezik, amit szintén meg kell reformálni.

Németországnak 2030-ig a legújabb javaslatok szerint 2005-höz képest 38 százalékkal kell kötelezően csökkentenie az üvegházhatású gázok mennyiségét. A bizottság javaslata a német környezetvédelmi minisztérium szerint az Európai Unió 2030-ra kitűzött klímacéljain alapszik, amit 2014 októberében az Európai Tanács határozott meg. Barbara Hendricks, német környezetvédelmi miniszter üdvözölte a javaslatot. Ez az európai jogban a párizsi klímadöntés megvalósulását szolgálja. A bizottság törvényalkotói javaslatát ősztől az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalja.

Az emissziószegény mobilitás stratégiájával az Európai Bizottság a klímapolitikája eddigi sikereit szükségtelenül kockára tette a közlekedési szektorban, kritizálta ezzel szemben a Német Bioüzemanyag-gyártók Ipari Szövetsége (VDB), mivel a bizottság az eddig piacra dobott bioüzemanyagokat a 2020 utáni időszakban az ún. 2. generációs bioüzemanyagokra szeretné lecserélni. Eddig nem volt a piacon említésre méltó mennyiség a 2. generációs bioüzemanyagokból.

A közleményben a bizottság azt állította, hogy az új stratégiával a vállalatok számára befektetési biztonságot szeretnének nyújtani. Ha a bizottság a piacon található bioüzemanyagokkal nem akarna számolni az üvegházhatású gázok csökkentésekor, akkor a VDB szerint ez pontosan a befektetési biztonság ellenkezőjét jelentené. A bizottság célját – egy emissziószegény közlekedés elérését – a most előterjesztett stratégiával messze nem lehet elérni. A biodiesel és a bioetanol az egyetlen, nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló alternatív megoldás a fosszilis energiahordozókkal szemben. Ezek nélkül szinte kizárólag fosszilis üzemanyagokat használnánk. A bizottságnak ezen kívül nincsen javaslata azzal kapcsolatban, hogy a teherautók 2020-tól milyen üzemanyaggal közlekedjenek.

A Német Bioetanolgazdaság Országos Szövetsége (BDBe) hangsúlyozza, hogy a klímavédelmi célokat csak úgy lehet elérni, ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére technológiától függetlenül minden lehetőséget kihasználunk. A Német Bioetanolgazdaság ezért felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne a magasabb energiaadókra, és a szubvenciók felosztására számítson, hanem „tiszta és megbízható versenyfeltételekkel biztonságosabb körülményeket teremtsen a közlekedésben a nagyobb klímavédelmet biztosító beruházásokhoz.”

Az Európai Bizottság közleményében különösen hatásosnak tekintik többek között az útdíjakat és az emissziómentes járművek vásárlására ösztönző adókat. Nyitott marad azonban az a kérdés, hogy milyen mértékben kell az üzemanyagoknak a továbbiakban kevesebb káros anyagot kibocsátani, ill. a fosszilis energiákat megújuló energiaforrásokkal helyettesíteni. Az Európai Bizottság ugyanakkor amellett foglalt állást, hogy a piacon található, mezőgazdasági alapanyagokból származó technológiákat, mint pl. a bioetanol, lépésről lépésre meg kell szüntetni. Az elektromobilitás témája ugyancsak széles teret nyert, az akkumulátoros meghajtás játssza a főszerepet. Az üzemanyagcellák és a bevezetett hibridtechnológiák kevésbé fontosak. Az intézkedésekkel kapcsolatos konkrét javaslatok, mint pl. a Németországban 2015 óta érvényes károsanyag kibocsátás csökkentésére vonatkozó kötelezettség, a BDBe szerint hiányoznak.

agrotrend.hu / topagrar.com

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook