Fenntarthatóság

Innováció

Beköszöntött az őznász, figyeljünk az utakon!

Elkezdődött az őzek párzási időszaka, ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, nappal is megjelennek az utakon, ezért most körültekintőbben kell vezetni.

Az őzek párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat. Figyelmesen vezetve a balesetek jó eséllyel elkerülhetők! – írja honlapján az Országos Magyar Vadászati Védegylet.

Az üzekedési időszakban a bakok jóval figyelmetlenebbek, mivel nem igazán tudnak másra koncentrálni a suták felhajtásán kívül. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete azt kéri az autósoktól: ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban!

Fotó: pixabay.com

A szervezet adatai szerint az elmúlt években átlagosan több mint 6000 nagyvadat ütöttek el, amelyek jelentős része (75%) őz volt, és a balesetek zöme az üzekedés alatt következett be.

Ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: letérhetünk az útról vagy átsodródhatunk a szembe sávba.

Ha mégis vaddal ütközünk, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Ezen kívül értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

Ha bővebben is érdekel, hogyan készülhetsz fel legjobban a baj megelőzésére, és mi a teendő, ha mégis megtörténik a szerencsétlenség, ebből a cikkünkből kiderül.

agrotrend.hu / Turista Magazin

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook