Fenntarthatóság

Innováció

Dévaványán megkezdődött a mentett túzokok visszavadítása

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán július 26-án megkezdődött a mentett tojásokból keltetett túzokok repatriálása (visszavadítása).

A Túzokvédelmi Állomás munkatársai idén eddig 37 esetben végeztek védelmi intézkedéseket. A fészekaljak jelentős részét sikerült a területen megóvni, a tojó visszaült a tojásokra, így azokat nem kellett beszállítani az állomásra – írja a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja.

Húsz tojás esetében azonban más megoldás nem kínálkozott, így azokat beszállították a keltetőbe, ahol gondos felügyelet mellett végül tizennégy túzokcsibe kelt ki. Közülük tízen már elérték a nyolchetes kort, így megkezdhettük a repatriációjukat. A másik négy fióka közül kettő négyhetes, kettő pedig csupán kéthetes, így ők még néhány hétig a Túzokvédelmi Állomáson maradnak.

A repatriáció a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tíz fiatal túzokot kihelyeztük a 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületre, ahol gondozói felügyelet mellett maradnak egészen szeptember végéig. Néhány nap múlva mindannyian egyedi jelölőgyűrűket kapnak majd (bal lábukra ornitológiai, jobb lábukra színes gyűrűt). A madarak nagyon jól viselték a helyszínváltozást, két nap múlva már nagyokat repültek a területen, de mindig visszatértek biztos pontjukhoz, a gondozójukhoz. A repülés gyakorlása közben mellizmaik is megerősödnek. Gyakorlatilag teljesen fel tudnak készülni a szabad életre.

Fotó: Czifrák Gábor

A mintaterületen szeptember végéig napi 24 órás felügyeletet tartunk, majd csökkentjük a látogatások, gondozások időtartamát. A fiatal madarak mintegy két hónap alatt képessé válnak az önálló életre, arra, hogy csatlakozzanak vad társaikhoz és teljes értékű egyedeivé váljanak a Dévaványai-Ecsegi puszták túzokállományának. 

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés