Fenntarthatóság

Innováció

Divatba jönnek nálunk is a Natúrparkok

A környezetvédelem, valamint a helyi térségek jövőjének biztosítása a kor legnagyobb kihívásai közé tartozik vidéken. E kettős célt együttesen szolgálja a natúrparkok létrehozása – fogalmazott Czerván György a „Natúrpark a Tápió-vidéken” konferencia megnyitóján, Nagykátán.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár a rendezvényen elmondta, ahhoz, hogy a vidéki életminőség javuljon, ahhoz az ott élő embernek jövőképet és biztos megélhetést kell adni. Ezt szolgálja számos vidékfejlesztési elképzelés, köztük a natúrpatkok létrehozása.

Ezek ugyanis alapvetően nem természetvédelmi egységek, sokkal inkább olyan, természeti és kulturális értékekben, látnivalókban gazdag kirándulóhelyek, amelyek az oda látogatók pihenését, kikapcsolódását szolgálják.

Erre épülhet az a hálózat, amely a szállásadáson, vendéglátáson, turisztikai szolgáltatásokon keresztül megélhetést ad a helyben élőknek – írja közleményében az agrártárca.

fotó: FM

Tőlünk nyugatabbra egyfajta divat a natúrparkok létrehozása, idehaza alig néhány ilyen működik.

2020-ra azonban már mintegy húsz magyarországi natúrpark létrehozását tervezik, nem közömbös tehát, hogy ebben a versenyben ki fut be előbb.

A létrehozandó Tápió Natúrparkkal kapcsolatban Czerván György így fogalmazott: "Ha turisztikai szempontból nézzük térségünket, nincsen ugyan világörökségünk vagy kiemelkedő turisztikai attrakciónk, de van számos színes, értékes mozaik, ami megnyerő lehet az ide látogatóknak, ha azt gondosan összeépítjük. Vannak védett területeink, szép tájaink, fürdőink, vendéglátóink, gazdag történelmi hagyatékunk a szkíta aranyszarvastól a tavaszi hadjáratig, vannak kiválóságaink, akiket egy ország ismer Kincsemtől egészen Juhász Rolandig.”

A Tápió Natúrpark létrehozásának előzetes munkái évek óta folynak. Jelenleg készül az az a szakmai háttértanulmány, amelynek alapján a földművelésügyi miniszter dönt majd a cím odaítéléséről. Ha minden a helyiek számításai szerint zajlik majd, jövő tavasszal létrejöhet Magyarország legújabb natúrparkja.

fotó: Tápió Natúrpark – Facebook

A Tápió-vidék adottságait tekintve Pest megyének egy természeti értékekben gazdag kistája, számos védett növény- és állatfajjal és sokszínű élőhelyekkel. Területéből 4500 ha az országosan védett Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzethez tartozik, mely 12 kisebb-nagyobb mozaikban helyezkedik el a térségben. Emellett számos Natura 2000-es és helyi védett terület is gazdagítja vidéket. Tervek szerint a projektet 21 település bevonásával szeretnék megvalósítani – írja honlapján a Tápió Közalapítvány.

A natúrpark célja, hogy összefogja mindazon szereplőket, akik az ökoturizmusban, a fenntartható vidékfejlesztésben és az értékek megőrzésben tevékenykednek a Tápió-vidéken.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook