2022.10.02., vasárnap , Petra

Fenntarthatóság

2017. augusztus 24. csütörtök • 08:32

Drasztikusan változott a vadállomány

Tavaly már 3600 vaddisznó volt Hajdú-Biharban. Kiegyenlítődött az apróvadak és a nagyvadak mennyisége a keleti országrészben.

Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult Hajdú-Bihar megye vadállománya - közölte Papp Zoltán megyei fővadász a 25. Hajdú-Bihar megyei vadásznap beharangozó sajtótájékoztatóján. Elmondta: a térség mindig apróvadas területnek számított, és a legidősebb helyi vadászok sem gondolták volna, hogy ez a helyzet drasztikusan megváltozik.

Papp Zoltán példaként említette, hogy míg az 1960-as években mindössze hét vaddisznót számoltak a megyében, 1990-ben már 200-at, tavaly pedig 3600 vaddisznó volt Hajdú-Biharban. Ez az jelenti, hogy kiegyenlítődött az apróvadak és a nagyvadak mennyisége a keleti országrészben:

2016-ban 12 500 nagyvadat és ugyanannyi számú apróvadat ejtettek el a vadászok, ami korábban soha nem volt jellemző a térségre

- közölte a fővadász, megemlítve azt az országos tendenciát, hogy az elmúlt években ötszörösére nőtt a nagyvadak, és ötödére csökkent a kisvadak száma.

fotó:MTI

Papp Zoltán szerint új szemléletet hoz a hazai vadgazdálkodásba a megújuló vadászati törvény, amely bevezeti a tájegységi vadgazdálkodás fogalmát.

A törvény módosításával a gazdálkodást megkönnyítő azonos állatállomány-szerkezetű térségek jönnek létre,

például Hajdú-Biharban négy: a Körös-Berettyó, a Hajdúsági-Erdőspuszták, a Hajdúsági-löszhát-Hortobágy és a Sárrét-bihari tájegység.

A négy vadgazdálkodási tájegység területén 3400 vadászt tartanak nyilván a 83 hajdú-bihari vadásztársaságban, amelyek közül több mint harminc társaság képviselői lesznek ott augusztus 26-án, a csegei Tisza-parton megrendezésre kerülő vadásznapon.

agrotrend.hu / MTI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.