Fenntarthatóság

Innováció

Egri borok a nemzetközi versenyen

Két helyi borászat, a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, valamint a Tóth Ferenc Pincészet borai is érmeket hoztak el a Egri borvidéknek a legnagyobb német borversenyről. A díjazott borok között volt egri bikavér, valamint kékfrankos és királyleányka is.

Az Egri borvidék beszámolója szerint a Berliner Wine Trophyt huszonötödik alkalommal szervezték meg idén októberben. A német fővárosban zajló megmérettetésen 38 ország több mint 6000 borát értékelte a 170 tagú nemzetközi zsűri 10 napon át.

fotó: pixabay.com

A versenyen a magyar borok jól szerepeltek. Mint megtudtuk: a nemzetközi borverseny normáinak betartása mellett az indulóknak maximum 30 százaléka kaphat díjat. Az érmes magyar borok aránya a nevezett magyar borokhoz képest 33,58 százalék, így a többi nevező országgal összehasonlítva is az átlagosnál jobb eredményt értünk el. A szerte a világból érkező, éremmel díjazott boroknak pedig 7,5 százaléka magyar, azaz minden tizenharmadik tétel.

Egerből a Tóth Ferenc Pincészetet két aranyéremmel ismerték el, a 2017-es Egri Bikavér Superior és a 2020-as Királyleányka boraikért. A Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok pedig az Indián Nyárért kapott aranyérmet, az Óperencián innen 2017-es kékfrankosért pedig ezüstérmet.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook