Fenntarthatóság

Innováció

Egyre több intézményt vonz a fenntarthatósági témahét

A tematikus programsorozat a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztését tűzte ki célul.

Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén; a témahéten a minisztérium parlamenti államtitkárának ismertetése szerint kétszer annyi intézmény és ötször annyi diák vesz részt, mint négy évvel ezelőtt.


Nagy István agrárminiszter szemetet szed a szemléletformáló kampány megnyitóján – fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta:

idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt, és 300 ezer diák vesz részt a programokon, ötször annyi, mint az első témahéten.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a témahét ideje alatt megrendezett TeSzedd! szemétgyűjtési akció során a diákok a gyakorlatban is tapasztalhatják, milyen környezetkárosító hatása van az eldobált hulladékoknak.

A témahét fővédnöke a köztársasági elnök.

A március 18-22. között megrendezett programsorozat kiemelt témája

  • a közlekedés,
  • a víz és a fenntarthatósági törekvések,

célja pedig a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztése iskolai keretek között.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook